Vizes vb: Úgy éreztem, mintha nem is önmagam lennék – Ledecky

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.26. 19:58
null
Ritka kép, Katie Ledecky ezüstéremmel a nyakában (Fotó: AFP)
„Katie Ledecky vesztett.” „Ledeckyt sokkolták, életében először veszített világbajnoki döntőben.” „Elszenvedte karrierje első nagy vereségét” – az amerikai sportoldalak ilyen és hasonló címekkel kommentálták a szerdai nap meglepetését a magyarországi vizes világbajnokságon. A 200 méteres női gyorsúszás döntőjében – amelyben Hosszú Katinka a 7. helyen végzett – a rutinos olasz Federica Pellegrini káprázatos versenyzéssel előzte meg a gyorsúszószámok királynőjét.

 

Katie Ledecky négy szezonon keresztül gyakorlatilag hibátlanul versenyzett, ám budapesti ezüstérme után nehezen talált magyarázatot arra, hogy miért szorult az óriásit úszó Federica Pellegrini mögé.

Úgy éreztem a verseny közepén, mintha nem is önmagam lennék. A végét meg egy kicsit elkapartam… Fáj egy kicsit ez a vereség, de erősebben fogok visszatérni, és néhány év múlva igazán jó leszek ebben a számban – kommentált Ledecky az NBCSN-nek közvetlenül a verseny után.

Ami azt illeti, teljesen őszintén mondhatom, én is arra számítottam, hogy Katie fogja megnyerni a döntőt. Aztán nem nyerte meg. Éremért jöttem, de az aranyban nem bíztam. Ezzel megleltem a békémet. Utoljára úsztam 200 gyorson, az úszást folytatom, de más távokon – jelentette ki az augusztusban 29. életévét betöltő Pellegrini győzelme után.

NŐI 200 M GYORS, DÖNTŐ
1. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:54.73
2. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 1:55.18
2. Emma McKeon (Ausztrália) 1:55.18
4. Veronika Popova (Oroszország) 1:55.26
5. Sioban Haughey (Hongkong) 1:55.96
6. Leah Smith (Egyesült Államok) 1:56.06
7. Hosszú Katinka (Magyarország) 1:56.35
8. Charlotte Bonnet (Franciaország) 1:56.62

Legfrissebb hírek

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

Ledecky minden idők második legjobb idejét úszta 1500 gyorson

Úszás
2026.01.15. 11:44

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56
Ezek is érdekelhetik