Nem jutottak döntőbe a magyar műúszók a vizes vb-n

2025.07.18. 12:21
null
Taksonyi Blanka és Barbócz Blanka célja, hogy az egyik számban döntőbe jusson (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A magyar műúszók is bemutatkoztak a szingapúri vizes világbajnokságon: a párosok technikai versenyének pénteki selejtezőjében a Barbócz Blanka, Taksonyi Blanka kettős a 23. helyen zárt, így nem jutott döntőbe.

Ebben a számban a párosoknak adott idő alatt meghatározott elemeket kell bemutatniuk, a bírók a szinkronitás mellett a kivitelezést, a nehézségi fokot és a művészi hatást értékelik. A magyar duó 238,2042 pontot kapott a kűrjére, a két versenyző pedig elégedetten értékelt:

Nagyon elégedettek vagyunk, sikerült basemark (jelentős rontás az elemben) nélkül lehoznunk a kűrt, ráadásul erősebb nehézségű volt a gyakorlatunk, mint korábban” – nyilatkozott Taksonyi Blanka, hozzátéve, hogy a végső cél a 2028-as Los Angeles-i olimpiai szereplés kiharcolása.

Barbócz Blanka megjegyezte, rizikót is vállaltak, az első akrobatikus pároselemet sikerült megcsinálniuk, pedig edzéseken inkább csak ötvenszázalékosan ment ez nekik, ezért még azon is gondolkodtak előzetesen, hogy ezt egy könnyebben kivitelezhető mozdulatsorra cserélik.

A legnagyobb álmunk itt, hogy a csapattal az egyik számban döntőbe jussunk. Nagyon nehéz lesz, mert az ellenfeleink jóval tapasztaltabbak, de mindent meg fogunk tenni, és szerintem, ha kihozzuk magunkból a maximumot, akkor meglehet” – fűzte hozzá Barbócz Blanka.

Vizes vb 2025
2025.07.17. 16:39

Új gyakorlatokkal nyűgöznék le a bírókat műúszóink

A szingapúri vizes világbajnokság műúszóversenyeinek kezdete előtt meglátogattuk a magyar csapat edzését.

 

Legfrissebb hírek

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
6 órája

Vizes Eb: orosz csapatarany a műúszók akrobatikus számában

Úszás
2026.08.05. 16:11

Spanyol siker a női műúszók egyéni technikai számában

Úszás
2026.08.04. 21:40

Vizes Eb: alig fél pont döntött a szinkronúszók vegyes páros számában

Úszás
2026.08.02. 19:54

Vizes Eb: görög elsőség a műúszók páros technikai számában

Egyéb egyéni
2026.07.31. 20:21

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Úszás: egy év múlva rajtol itthon a vizes világbajnokság

Úszás
2026.06.26. 11:07