Cseh Sándor: Addig nyomtuk a gázpedált, amíg lehetett

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
• Szingapúr
Vágólapra másolva!
2025.07.21. 18:12
null
Cseh Sándor csapata egy pillanatra sem állt meg a spanyolok ellen (Fotó: MTI/
A magyar női vízilabda-válogatott rendkívül magabiztosan legyőzte a spanyolokat a szingapúri világbajnokság elődöntőjében, így szerdán 15.35-kor Görögország ellen az aranyéremért ugorhat medencébe. Cseh Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a kapusteljesítmény mellett a blokkokat is ki kell emelni.

– Esélyt sem adtak az olimpiai bajnoknak. Hogyan összegezné a látottakat?
Azzal kezdeném, hogy a spanyol válogatott nagyon jó csapat, amely átalakuláson megy keresztül, de ahogy a hollandok elleni negyeddöntőben láttuk, továbbra is rendkívül erős. A fölényes győzelmünk nem azt jelenti, hogy ennyivel jobbak vagyunk a spanyoloknál. Úgy ugrottak vízbe a játékosok, hogy az ellenfél játékerejétől függetlenül mindent kiadnak magukból, és amikor érezték, hogy ez működik, egy pillanatig sem álltak meg. Minden egyes gól felemelte a csapatot, én pedig annak vagyok a híve, hogy addig nyomjuk a gázpedált, amíg lehet – így is történt. A fontos mérkőzések is eldőlhetnek hamarabb, mint a negyedik negyedben.

– Szinte minden statisztikai mutatóban jobbak voltak az ellenfelüknél. Van olyan játékelem, amelyet kiemelne?
– Az emberelőnyök kihasználása és a létszámhátrányos védekezésünk mellett a szenzációs kapusteljesítményt és a blokkokat is meg kell említeni. Valóban nehéz lenne negatívumot találni, de a világversenyek hajrájában egyébként sem arra kell helyeznünk a hangsúlyt, hogy a hibákat keressük, mindig a következő mérkőzésre készülünk.

– Ahogy a csoportkör nyitányán, a döntőben is a görögökkel találkoznak.
– A világkupa után a világbajnokságon is a görög és a magyar csapat játssza a döntőt, ami nagy dicsőség nekünk. Az első vereség után nagyon szépen építkeztek a görögök, de a legjobb tudásunk szerint felkészülünk rájuk, és megpróbálunk ismét jól teljesíteni.

Vizes vb 2025
2025.07.21. 15:27

Szenzációs játékkal, kiütéses győzelemmel világbajnoki döntős a magyar női pólóválogatott

Esélye sem volt az olimpiai címvédő spanyoloknak, olyannyira, hogy egy ponton úgy tűnt, még minden idők legnagyobb különbségű vb-elődöntős győzelme is a mienk lesz.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG (SZINGAPÚR)
VÍZILABDA, NŐK
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 15–9 (6–2, 5–2, 3–, 1–3)
Szingapúr, 150 néző. V: Ferrari (olasz), Franulovic (horvát)
MAGYARORSZÁG: NESZMÉLY – VÁLYI V. 2, KESZTHELYI 3, Sümegi, VARRÓ 1, Faragó K. 1, LEIMETER 2. Csere: Garda 1, SZILÁGYI D. 3, Rybanska 1, DÖMSÖDI, Hajdú K., TIBA 1. Szövetségi kapitány: Cseh Sándor
SPANYOLORSZÁG: Martina Terré – Crespí 1, Espar, Pérez, Leitón 1, E. RUIZ 3, Ortiz 2. Csere: Marti Terré (kapus), A. Ruiz, PRATS 1, Camus 1, Moreno, GONZÁLEZ, Penalver. Szövetségi kapitány: Jordi Valls
Emberelőny-kihasználás: 14/8, ill. 15/2. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –. Kipontozódott: Pérez (18. p.)

DÖNTŐ
JÚLIUS 23. SZERDA
15.35: MAGYARORSZÁG–Görögország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
14 órája

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
19 órája

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Nem okozott gondot Izrael legyőzése, ott leszünk a női vízilabda Eb elődöntőjében!

Vízilabda
2026.02.01. 19:08

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Vereség Hollandiától, de gyakorlatilag így is bent vagyunk az elődöntőben a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.31. 17:08

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32

Negyedenként hét gólt lőtt a magyar válogatott, és biztosan nyert Portugália ellen

Vízilabda
2026.01.29. 17:41
Ezek is érdekelhetik