Elhalasztják a nyílt vízi úszás női 10 kilométeres versenyét a vizes világbajnokságon

K. E.K. E.
2025.07.14. 18:21
null
Nem indul a tervezett időben a nyílt vízi úszók versenye (Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség)
A Magyar Úszószövetség tájékoztatása szerint elhalasztják a magyar idő szerint kedd hajnalra kiírt női 10 kilométeres nyílt vízi úszást a szingapúri világbajnokságon.

Szingapúri idő szerint késő este, már inkább éjszaka adták ki a szervezők a hivatalos közleményt miszerint „előre nem látható körülmények” miatt elhalasztják a női 10 kilométeres viadalt – erre magyar idő szerint kedd hajnalban került volna sor. Utóbb kiderült, hogy a víz minősége nem érte el az elfogadhatósági határértéket, így a versenyzők egészsége és biztonsága miatt a szervezők a halasztás mellett döntöttek. A szám két magyar indulója, Mihályvári-Farkas Viktória és Juhász Janka, meg persze a többi versenyző egy nappal később ugorhat vízbe, mégpedig a férfiak után: utóbbiak az eredetihez képest fél órával hamarabb rajtolnak (magyar idő szerint 1.30-kor), aztán következnek a hölgyek (magyar idő szerint 4.15-kor)

VIZES VB
Nyílt vízi úszás
Július 16., szerda
1.30: férfi 10 km (Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf) – élőben az NSO-n!
4.15: női 10 km (Juhász Janka, Mihályvári-Farkas Viktória) – élőben az NSO-n!
 

 

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Fábián Bettina ezüstérmes a 3 km-es kieséses versenyben a párizsi vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 10:12

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória újabb Eb-ezüstöt nyert Párizsban

Úszás
2026.08.05. 15:36

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória második 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 16:39

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Úszás: egy év múlva rajtol itthon a vizes világbajnokság

Úszás
2026.06.26. 11:07

Betlehem: arany – is!

Úszás
2026.06.20. 20:02