Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

PATAI GERGELY (Szingapúr)PATAI GERGELY (Szingapúr)
Vágólapra másolva!
2025.07.18. 12:01
null
Simán nyertek a szerbek Japán ellen Szingapúrban (Fotó: Getty Images)
Az olimpiai bajnok szerb férfi vízilabda-válogatott nyolc közé jutott a szingapúri vizes világbajnokságon, miután a második negyedben ellépve 21–14-re legyőzte Japánt.

Párizsban egy góllal alulmaradtunk, talán ezúttal jobban teljesítünk” – mondta a japán férfiválogatottat irányító Siota Josinori a szerbek elleni találkozó előtt, amely a nyolc közé jutásról döntött a szingapúri világbajnokságon. Az olimpián 16–15-re kaptak ki az ázsiaiak a későbbi aranyérmestől, de a szövetségi kapitány nyilatkozata alapján megelégelték a szimpatikus vesztes szerepét, világraszóló bravúrra készültek.

Az első negyed alapján nem úgy nézett ki, hogy sikerülhet nekik: két kontra itt, két centergól ott, Djordje Lazics egy kézzel, a japán bekk szorításában is a kapuba húzta a labdát. A szerbek nyolc perc alatt öt gólig jutottak, a távoli zónából is érvényesültek, aztán viszont behúzták a kéziféket támadásban, naggyá tették a kapust. Több sem kellett a japánoknak, Szuzuki Toi mesteri ejtéssel jelentkezett, Inaba Juszuke pedig egy gólra hozta fel csapatát – neki egyébként névre szóló kartontáblával is készültek a tapsolórudakkal felszerelkezett szurkolók.

Mielőtt még nagyon belelkesültek volna, a szerb klasszisok a nagyszünet előtt lerendezték a meccset, kevesebb mint két perc alatt lőttek hármat. Szegény Japánt az ág is húzta, a cserekapus Nisimura Tova bravúrja után Petar Jaksics reflexmozdulattal kapott bele a labdába, amely így a kapuba hullott. Az olimpiai bajnok ellen nem működött a kamikazejáték, Szerbia 21–14-es győzelemmel jutott a nyolc közé, ahol az amerikaiak várnak rá.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR 
FÉRFI VÍZILABDA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Szerbia–Japán 21–14 (5–2, 4–3, 9–3, 3–6)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Magyarország–Románia 15–11 (6–3, 2–3, 3–3, 4–2)
Brazília–Görögország 5–17 (0–2, 0–5, 4–5, 3–5)
Kanada–Montenegró 10–22 (3–7, 0–5, 4–5, 3–5)

TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
A 15. helyért
3.00: Dél-afrikai Köztársaság–Szingapúr
A 13. helyért
4.35: Ausztrália–Kína 
A 9-12. helyért
6.10: Japán–Brazília 
7.45: Románia–Kanada
Negyeddöntő
10.00: Olaszország–Görögország 
11.35: Spanyolország–Montenegró 
13.10: Egyesült Államok–Szerbia 
14.45: MAGYARORSZÁG–Horvátország 

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
20 órája

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58
Ezek is érdekelhetik