Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

2025.07.31. 16:14
null
Kós Hubert nyakában a világbajnoki bronzéremmel (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Kós Hubert bronzérmet szerzett 200 méteres vegyes úszásban a szingapúri vizes világbajnokságon magyar idő szerint csütörtök kora délután. Bob Bowman tanítványa a verseny után elemezte a teljesítményét, és fontos bejelentést is tett.

Kós Hubert elsőként a 200 méter vegyes döntőjéről beszélt. Mint elmondta, csak az adott világverseny programjától függ az, hogy ez a szám visszakerül-e a repertoárjába.

Vizes vb 2025
2025.07.31. 13:30

Kós Hubert bronzérmet szerzett 200 méter vegyesen a vizes vb-n!

Bob Bowman tanítványa egyéni csúccsal csapott a célba, majd nem sokkal később 200 méter háton is bejutott a döntőbe. A női 4x200-as gyorsváltó a negyedik helyen zárt.

„Ez a bronz visszahozta azt az érmet, amit úgy éreztem, hogy száz háton szerezhettem volna meg, de abban látszik, hogy még nem tartok ott, mint a többiek, és ezen dolgoznunk kell. Most maximálisan a kétszáz hát döntőjére koncentrálhatok, semmi másra” – fogalmazott Kós, elárulva azt is hogy pénteken nem áll rajthoz 100 méter pillangón.

A magyar versenyző méltatta Cseh Lászlót is, akinek megközelítette az országos csúcsát: „Többet kell tenni ahhoz, hogy Cseh László rekordját átadjuk a múltnak. Remélem, hogy tud örülni annak, hogy én érmet nyertem, az ő csúcsa pedig megmaradt.”

 

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
35 perce

Kós Hubert Európa-csúcsot úszott 200 háton!

Úszás
13 órája

Milák Kristóf hatodik lett 50 méter pillangón; Németh Nándor országos csúcsot úszott

Úszás
13 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
20 órája

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
23 órája

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
23 órája

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
Tegnap, 7:24

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50