Vízilabda Eb: „Ezúttal megverjük a görögöket”

2016.01.21. 23:10
null
A magyar válogatottnak gyorsan túl kell tennie magát a csalódottságon (Fotó: MTI)
Bátori Bence nagyon csalódott volt a Montenegrótól elszenvedett vereséget követően, de szerinte legyőzzük a görög válogatottat a vízilabda Eb bronzmeccsén. A kétszer is betaláló Manhercz Krisztián szerint öt lőtt góllal nem lehet meccset nyerni

„Csalódott vagyok. Nem tudtunk dominálni, a támadásaink nem voltak olyan jók, mint két napja. Nagyon okosat képtelen vagyok most mondani, mert nagyon csalódott vagyok. Ezt megpróbáljuk félretenni, mert meg szeretnénk szerezni a bronzérmet. Nagyon fontos lenne. A görögökkel egyszer már találkoztunk, de most meg fogjuk őket verni” – mondta Bátori Bence.

Talán Manhercz Krisztián teljesítményét lehet kiemelni magyar oldalról. Fiatal játékosunk két szép gólja sokat jelenthetett volna.

„Az elején még tartottuk magunkat, vezettünk is, öt háromról is feljöttünk öt ötre, de végül nekik sikerült elhúzniuk. A probléma a támadójátékunkkal volt, öt góllal nem tudunk mérkőzést nyerni. Talán balszerencsénk is volt, bár nem lehet erre fogni az egészet, az első félidőben nagy probléma volt, hogy tizenöt lövésünkből csak nyolc találta el a kaput” – mondta Manhercz.

„Annak a bátorságnak, hogy elvállalom a lövéseket már meg kell lennie, ha eljutok idáig, egy Eb-re. Az elődöntőben nem lehet, hogy valaki féljen. A görögökkel már játszottunk egy döntetlent, azóta sokat változott a csapatunk támadásban és védekezésben. Nyilván mindenki el van keseredve, de holnaptól már ellenük kel készülnünk.”

Arra kérdésre, hogy a két elődöntő közül melyik vesztes csapatnak lehet nehezebb, Manhercz egyértelmű választ adott.

„Nyilván nekünk jobban fáj, hisz ők a szerbek ellen nem tudták átérezni azt a győzelmi lehetőséget, amit mi a horvátok elleni meccs után, vagy akár öt ötnél most az utolsó negyedben. De jobb csapatnak tartom a mieinket.”

A találkozót követően Decker Ádám értékelt az NSO Tv-nek

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
ELŐDÖNTŐ
– EMLÉKEZTETŐ
MONTENEGRÓ–MAGYARORSZÁG 8–5 (2–2, 2–1, 1–1, 3–1)
Belgrád, 5000
néző. Vezette: Severo (olasz), Koryzna (lengyel)
MONTENEGRÓ: SCSEPANOVICS – IVOVICS 2, M. Janovics 1, Petrovics, Vukcsevics 1, Radovics, Drasko Brguljan 1. Csere: Jokics, Misics, N. JANOVICS 2, Paszkovics, Darko Brguljan 1
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Decker Á., Bátori, Varga Dénes 2, Hárai, Erdélyi, Vámos. Csere: Gór-Nagy, Varga Dániel, Kis G., Hosnyánszky 1, MANHERCZ K. 2
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 8/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Petrovics (32. p.)

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 8:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
Tegnap, 5:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Vinícius Júnior duplázott; Marokkó négyet, Mexikó hármat vágott – a 14. játéknap 20 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:42

Videó: így ünnepelte történelmi továbbjutását az öltözőben Dél-Afrika

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:18

Cristiano Ronaldo duplázott, Munoz és Budimir találata is három pontot ért – a 13. játéknap 7 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.24. 06:57
Ezek is érdekelhetik