Ez tényleg kézre álló megoldás

A. Z.A. Z.
2002.09.30. 21:49
Címkék
A hét végén is bizonyították, megérdemlik azt, hogy minél többen segítség őket. Az Újpestet legyőző Ferencváros fiatal, ambiciózus együttes (tegyük gyorsan hozzá: ez a lilákra éppúgy igaz, nem vitás, ők is tehetős támogatókat érdemelnének), amely nem véletlenül álmodozik a bajnoki fináléról. Persze, az álmokat és az elvárásokat véletlenül sem keverhetjük össze, ezt hangsúlyozta a gárda edzője, Gyöngyösi András is, aki a héten a Vasas ellen készíti fiait. Mindazonáltal nem bánná, ha eljönne az az idő, amikor a finálé, az aranyérem nem-csak álom, hanem terv volna –ehhez kétségtelen, megfelelő anyagi forrásra is szükség van, lenne. Talán ennek tudatában viselte két játékosa, Székely Bulcsú és Katonás Gergő társaságában viszonylag jól a közel egyórás várakozást a Le Meridien Hotelben hétfő délelőtt, ahol bejelentették: a SuperPages (korábban YellowPages) nevet viselő telefonykönyv-kiadó cég ezüst fokozatú támogatója lett a zöld-fehér gárdának."A megújult arculat szerves részét képezi egy újabb kommunikációs csatorna használata. Szponzorációs politikánkat illetően a sport, a Ferencváros mellett tettük le a voksunkat”–így a cég vezetői, akik bejelentették, az új SuperPages könyv az év végén jelenik meg, valamint hogy az intereneten (www.superpages.hu) is átveszik a piacvezető szerepet."A legjobb időben jött a cég, hiszen nagyon nehéz előtemeteni a mai világban az élsportnak a szükséges összeget. Köszönjük a SuperPagesnek, hogy ránk gondolt. Nem titok, hetvenmillió forint a szakosztály éves költségvetése, és ez végre a rendelkezésünkre áll”–mondta Wisesner Tamás, az FTC-VMAX szakosztályvezetője az előtt az óriásplakát előtt, amelyen a gárda válogatott tehetsége, az előző idény társgólkirálya, Nyéki Balázs hirdette az újdonsült kapcsolatot: "Kézre álló megoldás.”Az.
Legfrissebb hírek

Megszületett Leclerc első gyermeke – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
27 perce

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
33 perce

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
34 perce

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
54 perce

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
1 órája

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
1 órája

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
1 órája