Kásás Tamás és a boszorkányfájdalom

Vágólapra másolva!
2002.11.12. 21:36
Címkék
Benedek Tibor is jön

BUDAPEST. Az augusztusi Világkupa után elsô ízben tart közös edzést a férfiválogatott: hétfôn, majd egy héttel késôbb két-két edzésen vesznek részt Kemény Dénes meghívottjai. A kapitány ugyanazzal a kerettel dolgozik, amelylyel a nyáron, azaz Szécsi, Kovács Z., Jászberényi (kapusok), Vári, Fodor, Biros, Molnár T., Kiss G., Bárány, Vindisch, Steinmetz á., Varga D., Madaras, Nyéki, Székely, Benedek és Katonás kapott meghívót. Csupán a külföldiek, Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás és Kiss Csaba nem lesz ott a Margitszigeten, viszont jelzésértékű, hogy a csapatkapitány, Benedek Tibor hazaszáguld Reccóból. Kemény az MTI-nek elmondta, nem kizárt, hogy csapata december 15-tôl három napon át a jugoszlávokkal gyakorol Budapesten, ám ez a program még nem végleges.

Félig-meddig mozgásképtelen a nyári Világkupa legjobb játékosának választott Kásás Tamás. Olimpiai bajnokunk nem a vízben sérült meg: a Posillipo Napoli hét végi, marseille-i KEK-selejtezőjét követően, az öltözőben. "Lehajoltam, hogy a köpenyemet berakjam a táskámba, azután már nem tudtam kiegyenesedni – emlékezett vissza a baljós pillanatra Kásás. – Negyvenöt fokos szögben vánszorogtam a hotelig: miközben a többiek egy szponzori vacsorára mentek, engem injekcióztak, illetve masszíroztak. Sokat nem ért, éjszaka nem aludtam, és azóta sem javult sokat a helyzet. Most annyival jobb, hogy valamennyire tudok járni – feltéve, ha sikerül felkelni az ágyból. Ez ugyanis sokkal nehezebb, mint a járás…”
Egyelőre nem tudni, mi a baja Kásásnak: az olasz népnyelv "boszorkány-fájdalomnak” nevezi az efféle sérülést – nálunk alighanem a "jó öreg” lumbágó elnevezést említhetjük. "Amikor nyáron fájt a hátam, a röntgen kimutatta, hogy közel vannak egymáshoz a csigolyáim, lehet, hogy becsípődött egy ideg” – közölte Kásás, akinek amúgy nem sikerült túl jól az elmúlt hét. Egy, a Posillipo városrészben garázdálkodó banda "akciórádiuszába” belekerült az ő Toyotája is, amelynek bal oldali ablakait módszeresen bezúzták a huligánok.
Legfrissebb hírek

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
35 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
50 perce

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
1 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
2 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik