Amikor minden sikerül

Döbbenetes. Négy egymást követő negyed, négy felejthetetlen menet, négy világraszóló játékrész. Az előző helyszíni beszámoló sem véletlenül hasonlított egy ódára, midőn a szombat esti elődöntő második feléről került szó: arról, hogy a szakág fizikailag legerősebbjének tartott kanadai riválist a harmadik és a negyedik játékrészben kapott gól nélkül sikerült elsüllyeszteni. Erre fel mi történik?
Sós Ildikóék mintha ki sem szálltak volna a vízből, mintha nem is forgolódtak volna éjszaka az ágyaikban a lassan mumusnak számító olaszokkal álmodva, mintha a szív nem kalapált volna a szokottnál is hevesebben a fináléba jutást követően.
Odaálltak az utolsó meccsre, és elkezdtek játszani. De úgy… Védekezésük ismét a póló magasiskoláját idézte – jó, az semmiféleképpen sem elhanyagolandó tényező, hogy a taljánok centerklasszisa, Malato porckorongproblémái miatt – akárcsak az amerikaiak ellen vívott, hosszabbításos, kis híján verekedésbe torkollott elődöntő során – ezúttal is a lelátón szurkolt társainak. Mindhiába. A mieinket nem lehetett megállítani: Stieber Mercédesz, Valkay Ágnes és Primász Ágnes egyaránt ellenállhatatlan volt, Sós mindent védett, az olaszoknak, a világbajnok olaszoknak esélyük sem volt.
Formiconi kapitány sem pörölt úgy, ahogy szokott, nem gesztikulált, csak gratulált, a meccs után Faragó Tamásnak. Annak a Faragó Tamásnak, aki szinte beleszuggerálja, belekódolja a lányokba a sikert.
Második, első, második, első – a mester két éve alatt ily csodás ritmusban "érkeztek” a helyezések. A tavalyi, barcelonai tornán és a fukuokai vb-n ezüst-, a margitszigeti kontinensviadalon és itt aranyérem.
"Megint gyengén játszottunk, igaz?” – kérdezte szokásos humorával a csapattal dolgozó Györe Lajos, majd felszállt ő is arra a gépre, amely Athénig repítette a társaságot. Megnyert, gyönyörű kupa ide vagy oda, nincs megállás: decemberben Világkupa, amelynek jegyében a görög fővárosban négy napon keresztül kétkapuzik a hölgykoszorú a haziakkal. Mindezt persze vasárnap este egy nagy buli előzte meg.
Ahogy egy aranycsapathoz illik.

Mestermérleg
Faragó Tamás: – Nagy öröm az nekünk, hogy okosabbak voltunk az olaszoknál. Jó volt látni, hogy nem tudnak mit kezdeni velünk, máskor mosolyogni szoktak, ha velünk játszanak, ezúttal viszont mi mosolyogtunk rajtuk.
Pierluigi Formiconi: – Sokkal jobbak voltak a magyarok, szinte minden sikerült nekik.