Görögország - Campagna a kapitány

CS. G.CS. G.
2002.11.26. 22:12
Címkék
Minden korábbi számítást keresztülhúzva Alessandro Campagnát kérte fel a görög szövetség a válogatott szakvezetőjének, és a felkínált, a sportágban meseszerűnek számító ellentételezésnek képtelen volt ellenállni az olasz válogatott eddigi trénere.
Az olimpiai bajnok pólós a budapesti Eb óta háromból három világversenyen vezette a legjobb négy közé a Settebellót, igaz, nyernie egyszer sem sikerült – mindazonáltal úgy tűnt, vele egy új, gyümölcsözőbb korszak kezdődött Ratko Rudic utolsó, kissé terméketlen négy éve után. Ennek azonban most vége: Campagna elfogadta a hellének ajánlatát. Eredetileg a Görögországban dolgozó vagy korábban ott tevékenykedett külföldiek szerepeltek jelöltként: így került szóba Kásás Zoltán, továbbá a horvát, jelenleg az Ethnikoszt vezető Dragan Matutinovic, valamint a mostanság a Marseille-ben edzősködő szerb Nikola Sztamenics. Az Olympiakoszt BL-győzelemig gardírozó Kásás visszautasította a helybélieket, minthogy nem óhajt az athéni olimpián fia, Tamás csapata, a magyar válogatott ellen felkészíteni senkit. Matutinovic nem igazán bársonyos természetétől is tartottak a görögök, Sztamenicset nem tudták elcsábítani Marseille-ből, ezért került képbe Campagna.Az elmúlt öt napban lázas tárgyalások folytak az olasz szövetség és a kapitány között, minthogy annak idején komoly pengeváltásokat vállalt fel a vezetőség Rudic eltávolítása és Campagna helyzetbe hozása érdekében. A pólószakágért felelős alelnök, Lorenzo Ravina még kedden is úgy nyilatkozott, hogy "Sandrót a saját fiamnak tekintem”, ugyanakkor szavaiból jól érezhető fájdalom csendült ki. A megbeszéléseken a feleségét is "bevető” szakvezető érvelését mindazonáltal el kellett fogadniuk az Olasz Úszószövetség főnökeinek: ők a jelenlegi, évi 80 ezer eurós fizetést csupán húsz százalékkal tudták volna megemelni, ugyanakkor az athéni olimpia miatt őrült pénzekkel gazdálkodó görögök az elkövetkező két évre 400 ezer dollárt garantálnak Campagnának, továbbá egy tengerparti luxusvillát. "Ez döntő változást jelent az életünkben, egyszerűen nem tudunk nemet mondani” – indokolt Campagna.A nyáron a játékosok által "meg-puccsolt” Iozifidisz kapitány utódja tehát megvan, most a taljánok kispadjára kerestetik egy tréner. Olaszországi légiósaink jelezték, elképzelhető, hogy az amerikai viszonyok közt csak nyüglődő Ratko Rudic visszatér (ő 1990-től 2000-ig irányította az azzurikat). Igaz, az imént idézett alelnök, Ravina kijelentette, ha rajta múlik, olasszal folytatják: nem zárta ki, hogy a Canottieri eddigi edzője, Enzo D’Angelo ülhet a kispadra.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája