Egy újabb szégyenfolt!

A modernkori vízilabda megszokot metódusa szerint a centerek főszereplésével startolt a találka: Molnár Tamás kibrusztolta, majd Pellébe lőtte a fórt, átellenben viszont Tóth László mindkét műfajban tökéleteset alkotott. A Domino középcsatárának azonban nem vette a kedvét a kezdés, három ember lógott a nyakán (Katonás, Lehmann, Kádár), mégis révbe ért. Aztán az őt váltó Bárány zúdította be a fórt, de a vendégek kapuja előtti valsóságos tüzijátékot lezárva az eksztázisban játszó Székely egyenlített. Hosnyánszky pattintása újra FTC vezetést eredményezett, amit a negyed végén Biros egalizált.
A folytatás több mint hektikusra sikeredett: a zöldek Paján és Katonás akciógjával 5–3-ra léptek meg, de a duplára duplával válaszolt a bajnok, Kiss és Molnár járt túl Pelle eszén. Hogy aztán Kovács Olivér mit akart a kapussal, és főleg miért, rejtély – csapata fórja alatt rúgott oda neki. A kapus megrogyott bábúként dőlt el a vízen, miközben a fehér sapkások egy emberként száguldottak a tettes felé. Valljuk be, nem meglepő…
Szerencsére nem lett tömegverekedés a történetből (pedig erre utaló jeleket is láthattunk), "csupán” Kovácsot büntették a Fradisták. Leginkább a felbőszült öreg harcos, Tóth László vette kezelésbe a meggondoltatlan ifjút, aki ha jobban belegondol, hasonló esetben ugyanezt teszi. A kapus mint tudjuk, szent és sérthetetlen – még ha az önbíráskodás jogos büntetést is vont maga után. A csere nélküli kiállítás megszűntével így a bírák más választás nem lévén Kovácsot és Tóthot ugyanúgy cserével végleg küldték ki, ami természetesen fájt a hazaiaknak, Székely Bulcsú csapatkapitány révén hevesen tiltakoztak is, mindhiába.
Erre fel Marjay sporttárs lefújta a meccset…
Hogy miért? Rajta kívül senki sem tudta, a zsűriasztalnál helyet foglalók is a fejüket rázták. Sok mindenben nem értettek egyet a mérkőző felek, de egy véleményen voltak: ennél rosszabb ítéletet ritkán látni… Ezzel amúgy végeláthatatlannak tűnő huzavona kezdődött, mindenki magyarázott, "Ha megígéritek, hogy nem lesz verekedés, folytathatjuk”, mondta például Jakab Zoltán főtitkár.
A sportágon esett újabb szégenyfoltot kívánta tompítani az, hogy végül fél órás "dumapartit” követően elindították a játékot – maradjunk annyiban, bajok, óriási bajok uralkodnak a játék háza táján.
Ezt igazolta az is, hogy három percel a rendes játékidő vége előtt újabb tízperces pauza következett (Wiesner Tamás, a hazaiak szakosztályvezetője egy flakonnal dobta meg Székely Balázs játékvezetőt), ami végképp értékelhetetlenné tette az amúgy sem osztályozható meccset. A lemerevedett, idegileg is kikészülő játékosok csatájából (megpróbáltak szegények vízilabdázni, ám a körülmények miatt a szó nemes értelmében nem beszélhettünk vízilabdáról) hosszabbítás után az amúgy dicséretesen küzdő FTC nyert.
A sportág azonban újra veszített – sajnos, nem először.

Mestermérleg
Gyöngyösi András: – Álltam a kispad mellett, és tudtam, nem veszíthetünk.
Kovács István: – Nem tudok mit mondani.