Egy igen hosszú hétvége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.05.01. 22:43
Címkék
Ezen a héten a nápolyi különítmény még bizonyosan nem öltözik piros-kékbe: Kásás Tamás és Steinmetz Barna ugyan tárgyalt a Vasas-Plaket-Euroleasing vezetőivel, talán tovább is jutottak annál amit tapogatózó szakasznak hívnak, az esetleges tranzakciók lezárása azonban még odébb van. Kásás közölte, nem várható, hogy jövő szerda előtt konkrétumokról beszélhessen, míg Steinmetz Barnabásnál az ünnepek miatt tolódott a döntés a jövő hétre. Az olimpiai bajnok bekk annyival "hálásabb téma” a hírvadászoknak, hogy egyértelműen leszögezte: "Az biztos, jövőre az öcsémmel egy csapatban szeretnénk játszani, de hogy melyik ez a csapat, arról egyelőre nem tudok semmit sem mondani. Kétségtelen, korábban azt gondoltam, ezen a héten döntök, ezt ígértem a nápolyiaknak is, csupán azt felejtettem el, hogy május elseje miatt szerda délutántól megáll az élet. Azaz marad a jövő hét eleje, ha rajtam múlik, igyekszem a lehető leghamarabb lezárni a megbeszéléseket.”Az idei KEK-döntőn életükben először a lehető legélesebb mérkőzéseken egymást fogó fivérek előtt három plusz egy opció van: vagy a Vasas, vagy az Újpest, vagy a Posillipo, plusz, talán nem komoly, ám bejelentkezett érdeklődőként a Florentia. Amint a döntéshozók visszaérkeztek a hosszú hétvégéről, gyaníthatóan eldől, melyik egyesület soraiban játszik a két Steinmetz. Egy bizonyos, amikor utoljára együtt voltak, nem kis mértékben járultak hozzá a Fradi 1998-as KEK-sikeréhez. Azaz – bár ezt aligha kell hangsúlyozni – nem jár rosszul az a klub, amelyik szerződteti őket.
Legfrissebb hírek

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
12 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
12 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
19 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
27 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
35 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
36 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
47 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik