Isten Önnel, Pista bácsi!

Vágólapra másolva!
2003.05.04. 21:54
Címkék
Nyolcvanadik életévében, vasárnap reggel szívelégtelenségben elhunyt Bartalis István, egykori pólós, mesteredző, bíró, főtitkár, a vízilabdázás élő lexikona. Lapunkat külsős munkatársként 1958 óta tudósította.
Pista bácsi! Két napja jött ki a kórházból. Hosszan húzódó betegség után, bal lábát elveszítve sem adta fel. Egész életében a vízilabdázás szeretete vitte előre. Bodnár András, Faragó Tamás, Csapó Gábor, hogy csak három nevet említsünk Pista bácsi tanítványai közül. Méltán volt büszke mindannyiukra, rájuk, a legendákra, akik mindig elmondták, mennyi, de mennyi köszönettel tartoznak a mesteredzőnek.Most hogy mondják el, Pista bácsi?Most hogy mondjuk el mi, hogy Bartalis István nélkül mennyivel kevesebb lett volna a sportnapilap. Negyvenöt esztendeje segítette munkánkat, világviszonylatban is egyedülálló archívuma az újságírókat és általuk az olvasókat szolgálta. Nincs szó a köszönet kifejezésére.Ugye, hall bennünket odafenn, Pista bácsi? Ugye, hallja, ugye, tudja, hogy sohasem feledjük? Kedves feleségétől tudjuk, olyan csendben aludt el örökre, ahogyan élt: békében, szeretetben.Isten nyugosztalja!Amler Zoltán
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
34 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
34 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
59 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
59 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
1 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik