Benedek: közel a tökéleteshez

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.05.07. 21:52
Címkék
Mint az évekkel ezelőtti, kissé bornírt honi kincstárjegyreklámban: "Nahát, ilyen  még nem volt! Olaszországban legalábbis példa nélkül álló, hogy a bajnoki döntő első négy meccsén mindig az idegenben játszó gárda nyerjen.
Kedden késő este nem változott a forgatókönyv: a bajnoki cím kapujába érkezett Brescia képtelen volt kihasználni a hazai medence előnyét, és a Recco végül is magabiztos sikert aratott, azaz péntek este a mindent eldöntő ötödik meccs következik majd. Benedek Tiborék alkalmasint félhetnek: Reccóban."Nekünk a Sciorba nevű uszoda nem igazán hazai pálya, elvégre az nem a saját medencénk, talán ezért sem megy nekünk ott annyira – mondta tegnap olimpiai bajnokunk. – Viszont a Bresciának sem volt könnyű kedden, elvégre ott volt a kupa a parton, a szurkolók óriási várakozása is nyomaszthatta a játékosokat – meglehet, Genovában ezért tudnak mindig jobban pólózni.”Benedek mindazonáltal reménykedik abban, hogy lassan elfogy az ellenfél ereje. "Folyamatosan azzal tudják tartani a lépést, hogy a kapufáktól lődözik be az emberelőnyöket. Persze megérdemeljük a sorsunkat, ha vagyunk olyan hülyék, és végignézzük, amint hatodszor is behúzzák a labdát közelről. A negyedik meccs előtt készültünk rá, hogy ha nincs jobb ötletük, beteszik a labdát Hinicnek, ehhez képest megint lőttek ötöt a falból. Hinic viszont eléggé elfáradt a végére, remélem, hogy most már szép lassan kifulladnak…”A Recco amúgy az akciógólokkal nyert, centerből és átlövésből egyaránt tudtak gólt szerezni Calcaterráék a második félidőben, ugyanakkor a Brescia hat a hat ellen teljesen hatástalannak bizonyult. A finálékat eldöntő apróságok közül tán az volt a legszembetűnőbb, amikor a harmadik negyedben Rollán kivédte Fiorentini ziccerét, míg a másik oldalon Benedek bevágott egy emberelőnyt: ezzel vezetett a Recco először két góllal, s később nem engedte közelebb vetélytársát. A még biztosabb győzelem Benedek kezében volt, ám ő a hajrában a kapusba vágott egy büntetőt: "Ha azt belövöm, azt mondom, tökéletesen játszottam. Egyébként épp a napokban jegyeztem meg, hogy idén tízből tíz négyest lőttem be, biztos, hogy most ki fogok hagyni egyet. Hát tessék… De ígérem, az ötödik meccsen nem fogok hibázni.”Olasz férfibajnokság
Döntő, 4. mérkőzés: Brescia–Recco (Benedek 2) 9–11. A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2–2.
Legfrissebb hírek

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
6 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
26 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
41 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
47 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
54 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
54 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
55 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik