Százezer dollár a lányoknak

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2003.05.19. 21:20
Címkék
A MOB vezérkara hétfőn délben a Margitszigeti Grand Hotel Park termében köszöntötte a női vízilabda-válogatott játékosait, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ösztöndíjának elnyerése alkalmából.
Az ösztöndíj jelentőségéről Schmitt Pál elmondta, hogy a 865 ezer dolláros csapattámogatásra huszonnégy pályázatot nyújtottak be. Tizenötöt fogadtak el, s ebből Faragó Tamás csapata jutott a legtöbbhöz, kereken százezer dollárhoz. Schmitt Pál, a MOB elnöke bizalmáról biztosította a lányokat, s azt is elárulta, szándékában áll, hogy Athénben a NOB képviseletében a női vízilabda-eredményhirdetés díjkiosztójának jelentkezzen – abban a reményben, hogy aranyérmet akaszthat Stieber Mercédesz és társai nyakába. Martin György, a szövetség elnöke köszönetet mondott a rendkívüli, szinte égből jött támogatásért, amit a kvalifikációs tornán való sikeres felkészülésre és általában a csapat előrehaladására fordítanak, hiszen a NOB éppen ezzel a céllal írta ki a pályázatot. A pénz jelentős részét, mintegy 25 százalékot a játékosok közvetlenül kapnak majd meg. A szövetség elnöke a három legjelentősebb szakosztály vezetőjének, a dunaújvárosi dr. Neszmélyi Emilnek, a szentesi Juhász Józsefnek és a BVSC-s Györe Lajosnak, akik ugyancsak meghívást kaptak az ebédre, személyesen mondott köszönetet, hiszen nagymértékben hozzájárulnak a női vízilabdázás fejlődéséhez. Faragó Tamás a köszönet mellett azt hangoztatta, hogy az Athén felé vezető nehéz, hosszú úton az erőnlét, a technikai és taktikai felkészülés mellett a lélektani tényezők is döntő szerephez jutnak, s éppen ezért sokoldalúan készülnek, bízik abban, hogy ez a lelkes, szorgalmas játékosokból álló csapat nem okoz csalódást. "Ilyen kellemes meglepetés ritkán ért az életben, hiszen csak a meghívásról értesültem, de hogy százezer dollárt kap csapatunk, arra álmomban sem számítottam” – mondta boldogan Stieber Mercédesz, a csapat immár több éve Olaszországban játszó kiváló játékosa. Faragó Tamás a csapat további programját is röviden ismertette, így a héten görögországi nagyszabású tornára utaznak, június elején címvédőként szállnak vízbe Ljubljanában az Európa-bajnokságon, majd július második felében a világbajnokság következik Barcelonában. A részvétel biztosítására csak jövőre nyílik lehetőség, február-márciusban az Egyesült Államokban vagy Olaszországban rendezik a kvalifikációs tornát, ahonnan három csapat juthat tovább.
Legfrissebb hírek

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
6 perce

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
48 perce

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
7 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
7 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
7 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
7 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik