Először lőttek, később töltöttek is

A mai világban tizenéves ifjaknak rendre használható ötleteik vannak, a kapitány is egészen jónak találta, s miután az edzések próbáját is kiállta, azaz a játékosok is bizalommal voltak iránta, a "Kristóf” munkacímet viselő figura a repertoárba illesztetett.
Benedek Tibor ebből lőtte azt a gólt, amelynek hála egyenlítettünk a negyedik negyed eljén. Mi tagadás, nehéz szülés volt.
Ami addig történt, azt nagy vonalakban úgy jellemezhetnénk: a pénteken elsőrangúan működő csapatjáték helyét ezúttal az egyéni kezdeményezések vették át, végtére is egy napja agyoncsaptuk az oroszokat, akkor mit nekünk ezek a hollandusok, egy jól meglóbált és jól helyezett labda gond nélkül bevágódik a hálóba. No most ezzel csak az a baj, hogy a koncentráció ily megbillenése nyomán sem a labdák meglóbálása, sem a helyezése nem úgy megy, ahogy az ember várná (önmagától). A reggelinél társai által felköszöntött, 34. születésnapját ünneplő Aarie van de Bunt pedig sokkal jobb kapus annál, hogy ímmel-ámmal rátoszogatott labdákkal kitömhessék – ennek megfelelően a félidőben a következő számsor riogatta a statisztikai adatok imádóit: 17 magyar lövésből mindössze három gól született.
Az első félidőben gyakorlatilag az összes akciónkat dobással zártuk – merthogy ezek inkább voltak dobások, semmint lövések. Az első pazar volt, Molnár Tamás a vízről, csavarva ejtette át a kapust, ám már a második fórunknál érezhető volt, hogy nem igazán rendezettek a gondolatok: húsz másodperc alatt ötször szúrtuk rá a labdát, míg végül Várié bement.
Amúgy az első hét percbe még ez is belefért, hanem a másodikban egyre ijesztőbbé vált a helyzet, míg mi kísérletezgettünk, addig De Jongék csendben szereztek három gólt (2–5). A tűzoltást Molnár Tamás kezdte, előnyt harcolt ki, majd berakta Benedek passzát, hogy aztán a harmadik részben a két Kissnek, továbbá az egyre szilárdabb védekezésnek hála kibrusztoltuk az egyenlítést.

A negyedik részben Siewers megint az ellenfélnek szerzett vezetést, mígnem Kristóf úrfi találmányát sikerült tökélyre vinniük Benedekéknek – eztán már csak egy krízishelyzeten kellett úrrá lenni, elvégre 6–6-nál megint fórba került az ellenfél. Ám az időkérésük nekünk segített: Kemény régi harcosait küldhette be a vízbe, és az öt bent lévő olimpiai bajnok egyszerűen szétzúzta a hollandok előnyét, mi több, a Benedek, Biros páros lefordulásával már mi vezettünk. Kásás pazar távolija megnyugtatott mindanynyiunkat, Booij közbeköhintését pedig Molnár feledtette, aki egy újabb zseniális, centerből elengedett ejtéssel igazán szép keretbe foglalta a meccset. Igaz, az imígyen bekeretezett (össz)képet nem állítanánk ki egyetlen múzeumba sem – jobb az ilyet a tárlóban elhelyezni. Néha persze, ha egy kis önbizalomra van szükség, lelopózhatunk, és beleshetünk a ponyva mögé, elvégre ami alatta van, arról tanúskodik: tudunk mi nyerni szenvedve is.

Mestermérleg
Kemény Dénes: – Nem lesz nehéz tanulni az elkövetett hibákból, de azért annyi örülnivaló van a mostani győzelemben, hogy szenvedve sikerült kivívni.
Johan Aantjes: – Jól játszottunk, ám az utolsó negyedben túl sokat hibáztunk, ez döntött.