Végre ledobták a terhet magukról

Vágólapra másolva!
2003.12.18. 22:43
Címkék
Nagy teherrel vágott neki az idei esztendőnek a férfi vízilabda-válogatott. Az olimpia megnyerését követően ugyanis hosszú aranycsend következett, ami a mércét magasra helyező ötkarikás bajnok esetében kínossá tud válni, már csak azért is, mert az általuk elkényeztetett sajtó és a szurkolók ennél rosszabbat már el sem tudnak képzelni.
Nem csoda hát, ha kissé feszülten várták Benedekék a 2003-as esztendőt, ám mindenképpen motivációt jelentett számukra, hogy világbajnokságot még nem nyertek, ráadásul éppen három évtizede, hogy azt megelőzően magyar vb-aranyról számolhattak be a médiumok. A szlovéniai Európa-bajnokság harmadik helyét felfoghattuk egyfajta főpróbának, amely után következhetett az emlékezetes előadás. Kisebb aggodalomra adott okot, hogy a vb D-csoportjában igencsak megszenvedtek a románok ellen Kásásék, és végül egynegyednyi jó játékkal győztek 9–5-re. Jelentősebb különbséget reméltünk, így a sorsunk a horvátok kezében volt, ám szerencsére Frankovic a lefújás előtt öt másodperccel ziccerben állt a kapussal szemben, de nem találta be, amit nagy tisztelettel megköszöntünk. Innentől kezdve már nem volt megállás, minden sikerült, s ami a legfontosabb: a fináléban hoszszabbítást követően (a ráadásban Biros, Madaras és Kiss Gergő találataival, egy olasz ellenében) 11–9-re diadalmaskodtunk, és máris sutba vethettük az aranymentes két esztendőt. A döntőben remeklő Madaras Norberten kívül Molnár Tamást illik megemlíteni, aki az Eb ideje alatt vesztette el édesapját, ám végigharcolta a tornát, a vb-döntőben pedig a legtöbb időt (több mint 30 percet a 34-ből) töltötte a vízben. Érdekesség, a kontinensviadalon érdekelt 15 játékosból négy (Katonás Gergely, Kiss Csaba, Kovács Zoltán, Steinmetz Ádám) már nem lehetett ott Barcelonában, helyettük Varga Tamás és a több hónapnyi utánajárást követően a nyáron honosított kapus, Gergely István került a tizenhármas keretbe, amely így festett: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Zoltán, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Varga II Zsolt, Vári Attila.
Legfrissebb hírek

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
19 perce

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
40 perce

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
57 perce

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
1 órája

Milánó 2026: zavartalan a hókészítés a Livigno Hóparkban

Téli sportok
1 órája

A bizalmat érezve mindig többre vágyik Skribek Alen

Labdarúgó NB I
1 órája

„Élel-halál között voltam” – Péter Zoltán kálváriája

Labdarúgó NB I
1 órája

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik