Olaszok a Margitszigeten

Vágólapra másolva!
2004.01.10. 21:24
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott gőzerővel készül a február 23. és 29. között esedékes olimpiai selejtezőre, amelyen egyik csoportellenfele a tavalyi Európa-bajnok olasz együttes lesz.
Mindez nem ok arra, hogy a két csapat ne készülhessen együtt, hiszen Imperiában az A-, illetve a B-csoportból is két válogatott juthat el Athénba, erre pedig egyértelműen a mieinknek és a taljánoknak van a legnagyobb esélyük a B jelű kvartettből. Az olasz együttes mindenesetre vasárnap Budapestre érkezik, és csütörtökig közösen edz Faragó Tamás játékosaival, szerdán pedig a Hajós Alfréd-uszodában (a 30-as fedettben) nem hivatalos mérkőzésen is megvív egymással a két rivális. Férfifronton szintén nagy lesz a forgalom a fővárosban, hiszen világbajnokaink – a balatonfűzfői után – szerdán újabb edzőtábort nyitnak, amelynek első szakaszában (szerdán és csütörtökön) a horvát nemzeti csapattal kétkapuznak, majd péntektől négy napon át a görögök lesznek a vendégeik.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
34 perce

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
1 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
1 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
1 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
2 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
2 órája

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik