Hiányzó gólvadász

Vágólapra másolva!
2004.01.12. 21:27
Címkék
Immár biztos, hogy nem négy, hanem három férfiegyüttes vívhatja ki az olimpiai részvételt a január 25-én Rio de Janeiróban kezdődő selejtező tornán.
Jóllehet mindenki ezzel az alternatívával számolt, a még így is fennálló bizonytalanságot Gianni Lonzi, a FINA vízilabda technikai bizottsága vezetőjének bejelentése végleg eloszlatta. Az olasz sportdiplomata ugyanis tudatta, hogy az Egyiptomi Úszószövetség vállalta az ötkarikás részvételt, így 1968 után ismét lesz képviselője a fekete földrésznek. Mexikóban Egyesült Arab Köztársaság néven indult Egyiptom, és az volt ez eddigi utolsó 16 csapatos pólótorna az olimpiákon. Mint ismert, a házigazda Görögország, valamint Ausztrália, az Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán, Magyarország, Olaszország, Spanyolország korábban kvalifikálta magát, 11 csapat pedig Brazíliában hajt a maradék három athéni kvótára. Úgy tűnik, hiábavalóak a Holland Úszószövetség törekvései Harry van der Meer visszahonosítására. A Märcz Tamás, Monostori Attila és Varga I Zsolt társaságában az olasz Savonában vitézkedő gólérzékeny játékos három olimpián erősítette a tulipánosokat, ám a sydneyi játékok után olasz útlevelet kapott. A több mint 300-szoros válogatott Van der Meert a riói ötkarikás selejtezőre (január 25.–február 1.) is el akarta vinni Ron de Vogel szövetségi kapitány, ám a Holland Bevándorlási Hivatal viszszautasította a pólós vissazhonosítási kérelmét, mondván, külföldön él és dolgozik. A nemzeti olimpiai bizottság támogatja Van der Meer kérelmét, csakúgy mint az úszószövetség, amely pert helyezett kilátásba a bevándorlási hivatal ellen. Miután előrehaladás nem várható a következő hetekben, De Vogel kijelölte a riói csapatot, amelyből hiányzik a Savona légiósa.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
33 perce

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
1 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
1 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
1 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
2 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
2 órája

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik