Dunaújváros: Benkő gyógyulóban, de már türelmetlen

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.03.18. 20:55
Címkék
Első hallásra enyhén szólva is aggodalomra ad okot a kifejezés: mélyvénás trombózis. Pláne, ha egy nem egészen 27 esztendős hölgynél diagnosztizálják.
Nos, Benkő Tímea keze olyannyira feldagadt az imperiai női olimpiai selejtező ötödik napján, hogy az elődöntőt és a magyar diadalt hozó finálét is csak melegítőben nézhette végig. A bajt megállapító dr. Gábor Antal már ott kezelés alá vette a dunaújvárosi szélső kezét, és csak annyit mondott: legalább három-négy hétig nem szállhat vízbe. De vajon mi történt azóta?"Pápán megnézte egy érsebész a kezemet, aki megerősítette, hogy mélyvénás trombózisról van szó – mondta Benkő. – Injekciókúra, gyógyszerek, fáslizás következett, s az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy mintegy hatcentis az elzáródás. Azt nem lehet tudni, hogy esetleg ütés vagy megterhelés okozta a bajt, nem emlékszem semmi olyanra, amihez köthetném. Tény, már a selejtező előtt észrevettem, hogy néha kissé bedagad a kezem, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget."A válogatott szélső már nagyon türelmetlen, szíve szerint gyorsítaná a gyógyulást, ugyanakkor óvatosnak kell maradnia."Korábban már taposhattam, a héten elkezdtem úszni is, és óvatosan labdázgatok. Szépen javul, hiszen legutóbb már csak másfél centis elzáródást mutattak ki, úgyhogy remélem, az áprilisi BEK-középdöntőn már mindenképpen játszhatok."
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
55 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik