Repülhetett volna a törülköző

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
2004.04.10. 23:00
Címkék
Alkalmi felállással, ugyanakkor az alkalomhoz illő játékkal kezdett a Vasas: a legfixebb kezdő ember, Madaras egy, a mandulája helyén keletkezett fertőzés miatt farmernadrágban szenvedett az uszoda hátterében, így a helyét Vindisch vette át a szélen.
Igaz, a Fradi nem igazán vette a lapot, mi több, védekezése zavarbaejtően szellősnek tűnt az első negyedben. Erről az első négy percben három angyalföldi gól tanúskodott (ahogy Steinmetz Ádám és Varga Zsolt lerázta magáról az emberét, az tanítanivaló volt). Hogy azért a Fradi is vízben van, azt Tóth László szép csavarja jelezte. Eztán kissé lefékeződtek a vendégek, két emberelőnyt is elszórtak, így magabiztos vezetés helyett csupán 3–2-vel abszolválták az első hét percet (átellenben Weszelovszky négyese akadt meg Németh mögött).
A változatosság kedvéért a második részt indító vendégelőny is elhalt – ezúttal Varga Zsolt húzásába kapott bele Pelle –, mindazonáltal úgy tűnt, ez is belefért, a Fradi ugyanis igen enerváltan próbálkozott, ahogy Steinmetz Barna kiválóan semlegesítette Tóthot. Ráadásul a magasbéli erők is azt jelezték, ezen az estén a piros-kékek a kiválasztottjaik, elvégre Vindisch kapufáról visszavágódó lövése Pelle kezéről a vonal mögé csorgott. Öt perc telt el a negyedből, amikor Tóth valahára összehozott egy előnyt, ám Székely elég rondán mellépüfölte a labdát (ha összevetjük azzal a lövőformával, amit az előző olimpia évében mutatott, hát… – szóval a különbség érzékeltetésére a fényév tűnik megfelelő mértékegységnek). A másik oldalon viszont a negyedik kísérletből bepréselődött az első előnygól, Varga Dániel lövése átfért Pelle keze és a kapufa között, avagy kétkerék-meghajtással is biztosan haladt a Vasas.

Mátyás Zoltán nemcsak levegôhöz nem engedte jutni Tóth Lászlót, de kétszer be is talált a Fradi kapujába (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mátyás Zoltán nemcsak levegôhöz nem engedte jutni Tóth Lászlót, de kétszer be is talált a Fradi kapujába (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mátyás Zoltán nemcsak levegôhöz nem engedte jutni Tóth Lászlót, de kétszer be is talált a Fradi kapujába (Fotó: Meggyesi Bálint)
A harmadik játékrész elején pedig mintha a célegyenes is feltűnt volna, Varga Dániel régi önmagát idéző, lenyűgöző csuklómozdulattal rakta a felsőbe a labdát emberfórból (2–6). A Fradinak ellenben semmi sem jött össze, holott a futballmeccs helyett a pólóra szavazó tábor rendkívül lelkesen drukkolt. Még azok után is, hogy az utóbbi hetekben már inkább a színes magazinok címlapjain, mintsem a vízben feltűnő Hesz megmutatta, nem felejtett el vízilabdázni: három ember közül pattintott óriási gólt távolról. Az ekkoriban lassan atomjaira hulló ferencvárosi gárda már sem elöl, sem hátul nem tudott partnere lenni a Vasasnak, jóllehet, a vendégeknél leginkább azok tempóztak, akik korábban, az igazán éles szituációkban többnyire a padon ültek. Ráadásul nekik is sült a kezük: amikor Mátyás bődületes bombája is megakadt a léc alatt, Csapó Gáborék csupán azt sajnálhatták a Fradi-sarokban, hogy ez nem bokszmeccs, ilyenkor ugyanis jobb helyeken bedobják a törülközőt.
Az utolsó negyed – elődöntőben ritkaság az ilyesmi – edzőmeccsé, annak is a levezető szakaszává szelídült: jellemző, hogy a kötelességből végigjátszott hét percet is a remekül védekező Vasas nyerte, így a végén nyolccal volt jobb a Ferencvárosnál.
Épp, mint az összesítésben. ---- &
Legfrissebb hírek

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
16 perce

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
41 perce

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
50 perce

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
1 órája

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
1 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
1 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatot tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája