Főiskola: nehéz feladat

2004.04.13. 22:14
Címkék
Szerdától vasárnapig a Final Fourba jutás a tét a Dunaújvárosi Főiskola számára.
És ahogy a hazai medencében küzdő együttes trénere, Mihók Attila elmondta a keddi sajtótájékoztatón, a címvédő görög Glyfada, az orosz Kirisi és saját együttese közül kerülhet ki az a kettő, amelyik az olaszországi tornán továbbjutó Cataniát és a görög Vuliagmenit követheti a négyes döntőbe. "A mi csoportunk nehezebb, mint amilyen a cataniai volt – szögezte le Mihók. – Mindez a továbbjutás szempontjából kevéssé örvendetes, ám a látványt és a közönség kiszolgálását illetően nem lesz okunk panaszra. " Már csak azért is nehezebb lesz a csapatok dolga, mert Dunaújvárosban nem négy, hanem öt együttes igyekszik a négybe jutni, a már említetteken kívül a holland – szintén nem rossz – Ravijn és a cseh Plzen. Vagyis fel van adva a lecke az újvárosiaknak, akik a szerdán rajtoló torna előtt elkönyvelhettek egy sikert. Legalábbis annyiban, hogy a több külföldi csapat, főként a görög Vuliagmeni által csábított Primász Ágnes további két esztendőre aláírt a Duna-partiakhoz.
Legfrissebb hírek

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
12 perce

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
50 perce

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
8 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
8 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
10 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
10 órája
Ezek is érdekelhetik