Magyar és olasz szárnyalás

2004.06.20. 22:40
Címkék
Ahogy Steinmetz Barnabás is nyilatkozta, a szombati magyar amerikai Világliga-meccs forgatókönyve a csütörtöki találkozóéhoz képest éppen ellenkezőleg alakult: két nappal korábban az első félidőben, a "visszavágón" a második 18 percben domborodott ki válogatottunk nagyobb tudása.
Steinmetz és a többi magyar remekel a Világligában (Fotó: M. Németh Péter)
Steinmetz és a többi magyar remekel a Világligában (Fotó: M. Németh Péter)
Steinmetz és a többi magyar remekel a Világligában (Fotó: M. Németh Péter)
Steinmetz és a többi magyar remekel a Világligában (Fotó: M. Németh Péter)
Steinmetz és a többi magyar remekel a Világligában (Fotó: M. Németh Péter)
Steinmetz és a többi magyar remekel a Világligában (Fotó: M. Németh Péter)
A második mérkőzés egyúttal még kontrasztosabban alakult, amit jól mutat a szünetre kialakult állás (5–5), és a második félidőben elért részsiker (7–2) közti különbség. A lényeg pedig az, hogy Kemény Dénes együttese négy Világliga-fellépéséből négyet diadallal pipálhatott ki, s biztosan áll a B-csoport élén. Az ausztrálok ellen esedékes jövő szerdai és pénteki két összecsapáson pedig csak javulhat a mutató. Már csak azért is, mert az általunk mindkétszer kudarcra ítélt szerb-montenegróiak hat pontot gyűjtöttek be az auszik ellen, szombaton például 19–10-re nyertek, és Sapics ezúttal is meglőtte a maga öt gólját.
A másik csoportban jól szaporázzák az olaszok, a harmadik forduló első randevúján alaposan helyben hagyták a Pedrerolt, Pérezt és Ballartot nélkülöző spanyolokat. Az öt meccsen százszázalékos taljánok a bemelegítés során elvesztették addigi legjobb gólvágójukat, Bogdan Rathot, aki lágyéksérülést szenvedett. Paolo de Crescenzo mindenesetre elégedetten konstatálhatta a végeredményt, és a csapatkohézióról is csak szépeket mondhatott – játékosai közül ugyanis csak a két kapus, Gerini és Tempesti, valamint a védő Buonocore nem talált be a hispánok ketrecébe.
A másik párharcban a görögök könnyedén elintézték Sziroszban a brazilokat, akik sok juniorjátékossal túráznak Európában, több alapember is otthon maradt. Mint Carlos Carvalho szövetségi kapitány elárulta, már a 2007. évi Pánamerikai Játékokra keresi a csapatát. Egy kis érdekesség: a negyedik negyedben hat akciógólt szereztek a játékrészben hétszer eredményes hellének, Tomakosz összességében ötször mattolta a brazil hálóőrt a 36 perc alatt.

Kemény Dénes válogatottja ---- F ---- A
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
4 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
5 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
5 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik