Nem ruházható át a jog

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.06.26. 20:48
Címkék
Noha az egriek és a férfiliga is minden követ megmozgatott, hogy a Brendon-ZF Eger együttese az Euroligában indulhasson az ősszel, megeshet, le kell tennie erről a szándékáról.
Mint ismert, a bajnokságban hetedik helyen végző, a bronzérmes BVSC-től Gerendás György vezetőedzőt és nyolc játékost átigazoló hevesiek bejelentették, hogy átvennék a meggyengülő Szőnyi útiaktól az indulási jogot az Euroligában. A férfiliga még áprilisban támogatta azt az elvi állásfoglalást, miszerint a kupaindulás lehetősége szerzett jog, azaz át is ruházható, májusban pedig ennek szellemében – szavazással – zöld utat adott az Eger szereplésének. A szövetség elnökségére maradt tehát a döntés: megadja-e az Egernek a jogot, áldását adja-e a kezdeményezésre. Nos, a legutóbbi ülésen az a határozat született, hogy a bajnokság első három helyezettje indulhat az Euroligában, és nem ruházható át a kvóta."Az elnökség nem akarta visszamenőleg megváltoztatni a versenykiírást, amely azt tartalmazza, hogy a bajnokság első három helyezettje vívja ki a jogot az Euroliga-szereplésre – mondta Martin György, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke. – Ez azt jelenti, hogy ha valamelyik jogosult nem kíván élni a lehetőséggel, akkor a negyedik helyezett a következő a sorban. Egyébként is a LEN június huszonegyedikén elküldött értesítőjében az áll, hogy a bajnokságok dobogósai indulhatnak az Euroligában, míg korábban nem volt ilyen kitétel. Így volt lehetséges, hogy az ősszel – a 2002–2003-as idény kiírása alapján – a kupagyőztes BVSC indulhatott a második helyen, ezáltal csak a második selejtező körben kapcsolódott be az elitsorozatba, míg a bajnoki ezüstérmes Vasasnak már az első selejtező fordulóban játszania kellett."Martin György egyúttal hozzátette, hogy a LEN-nek nincs rendelkezése arra az esetre, ha a három jogosult közül valamelyik lemond a jogáról, ezért az elnökség felhatalmazta az elnököt (illetve a főtitkárt), hogy kérjen írásos állásfoglalást ez ügyben a LEN-től. Az MVLSZ egyébként felkérte a bajnokság negyedik, ötödik, hatodik, és hetedik helyezett együttesét, hogy nyilatkozzanak július 10-ig: vállalják-e a LEN-kupa-indulást. Eredendően a negyedik és ötödik vívja ki a jogot, de mert többször volt már példa a visszakozásra, mindjárt megkérdezik a soron következő két klubot is.Szintén az elnökségin hangzott el, hogy Faragó Tamás június 30-án lejáró szerződését 2005. december 31-ig kívánják meghosszabbítani.
Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
3 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
15 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik