Görögök itt is

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2004.07.05. 22:21
Címkék
Kemény Dénes kapitány annyi jó hírrel szolgált, hogy végre visszatért a csapatba Benedek Tibor. Csapatkapitányunk még az ausztrálok ellen elvesztett budapesti találkozón szenvedett egy felettébb kellemetlen bordasérülést, amely miatt a következő három mérkőzést ki kellett hagynia.
Időeltolódás és tudósítás szempontjából Kalifornia az egyik legrémesebb hely (más szemszögből persze nem az): minthogy Amerika túlpartján kilenc órával járnak mögöttünk, elég nehéz egy köztes napon informatívnak lenni, hiszen a meccset éjfélkor játszották, bőven lapzártánk után, viszont e cikk majszolgatása közben az olvasók többsége nyilván értesült a végeredményről. Úgyhogy ne is szaporítsuk az ösztövér megoldásokat, maradjunk annyiban, hogy csoportelsőségre törő együttesünk az amerikaiak ellen szállt vízbe Newport Beachen, és a meccs előtt Kemény Dénes kapitány annyi jó hírrel szolgált, hogy végre visszatért a csapatba Benedek Tibor. Csapatkapitányunk még az ausztrálok ellen elvesztett budapesti találkozón szenvedett egy felettébb kellemetlen bordasérülést, amely miatt a következő három mérkőzést ki kellett hagynia.

Benedek csatlakozott a csapathoz (Fotó: Czagány Balázs)
Benedek csatlakozott a csapathoz (Fotó: Czagány Balázs)
Benedek csatlakozott a csapathoz (Fotó: Czagány Balázs)
De foglalkozzunk inkább a tényekkel, egy újságnak mégis jobban áll ez, és vegyük szemügyre a másik kvartettet. Noha a spanyoloktól kétszer is kikapott a tavalyi évet kínosan rosszul kezdő (Eb-9.), ám aztán a vb-n és a Világligában is döntőig jutó olasz válogatott, Paolo de Crescenzo együttese végül az élen zárt, és így automatikusan bekerült az elődöntőbe. Hogy a görögök zártak az itáliaiak mögött a második helyen, már egyáltalán nem meglepő: egyrészt tavaly, Barcelonában mi is megtapasztalhattuk, mennyire megacélosodtak a hellének (nem csupán futballban megy nekik), hiszen csak a hosszabbításban tudtuk legyűrni őket az elődöntőben; másrészt egyre több és több jel mutat arra, hogy a spanyolok nagy korszaka lezárult, vagy legalábbis lezárulóban van.
Ami pedig a további menetrendet illeti: az europaizált csoport (a brazilok valamennyi hazai mecscsüket a vetélytársak otthonában játszották le) tagjai lassan átköltöznek Kaliforniába, míg a mi négyesünk még letudja az utolsó négy kört (hasonló párosmeccsek lesznek, mint voltak nálunk az első margitszigeti hétvégén). Amennyiben csoportelsőként zárunk – az egymás elleni eredmények nekünk kedveznek a szerbekkel szemben, ha esetleg elvesztenénk jelenlegi lépéselőnyünket –, egyből a négy közé jutunk az olaszokhoz hasonlóan. A mi csoportunk másodikja Spanyolországgal csatázik, és e negyeddöntő győztese meccsel majd az olaszokkal, míg a B-kvartett harmadikja a görögökkel találkozik, majd a B1-gyel folytatja. A papírforma azt ígéri, mi találkozunk majd a görög-amerikai összecsapás győztesével. De hogy ezt biztosan kijelenthessük, még legalább egy hetet kell várnunk.

Szavazás

Elégedett férfi pólósaink athéni aranyérmével?

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
16 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
18 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
40 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik