Sok sérülttel is kiemelkedően

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.08.01. 20:55
Címkék
A szeptemberi Európa-bajnokságra gőzerővel készülő magyar férfi juniorválogatott nívós viadalon vett részt Stuttgartban. A Merész András vezette alakulat móresre tanította a riválisokat, hiszen százszázalékos teljesítménnyel zárt, ráadásként pedig az új bajnoki idényben a Domino-BHSE felnőttkeretében helyet kapó Tóth Márton kiérdemelte a torna legjobbja címet.
"A torna előtt Olaszországban edzőtáboroztunk, és több hatnegyedes meccset is játszottunk az hazaiakkal - mondta Merész András. - Németországba már nem tartott velünk két sérült, meghatározó játékos, Debreczeni Balázs és Máthé Balázs. Tóth Mártont tulajdonképpen kényszerből szerepeltettem centerként, ehhez képest lett a torna legjobbja. S ha még hozzáteszem, hogy Somogyi Balázs is sérüléssel bajlódik, illetve a második, olaszok elleni találkozónkon alaposan belenyúltak Varga Dénes szájába, aki ki is hagyta az összes többi meccset, valóban elégedett lehetek a fiúkkal. Az Európa-bajnokságon velünk egy csoportba kerülő oroszok és hollandok ellen amolyan tekintélynövelő sikert értünk el."Merész András elmondta, hogy várhatóan két-három hét múlva jelöli ki a tizenöt tagú Eb-csapatot.NEMZETKÖZI JUNIOR FÉRFITORNA, STUTTGART.
A magyar csapat mérkőzései: Hollandia 11-8, Olaszország 9-5, Oroszország 12-7, Ausztrália 7-6, Németország 8-4. A végeredmény: 1. Magyarország 10 pont (47-30), 2. Olaszország 6 (41-33), 3. Ausztrália 6 (33-31), 4. Oroszország 6 (36-37), 5. Németország 2 (27-39), 6. Hollandia 0 (32-46)
Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
6 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
19 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik