Roadshow athéni hősökkel

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.09.23. 22:44
Címkék
Házhoz megy az olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott. Az október 3-án induló Indesit Vízilabda Roadshow (másik támogató az Amodent) hét várost érint, az egymást követő napokon Szegeden, Szolnokon, Hajdúszoboszlón, Székesfehérváron, Szombathelyen, Pécsett és Egerben száll vízbe Kemény Dénes legénysége. A gálamérkőzéseken a helyi együttesekkel csapnak össze Kásásék, a viadalok előtt és után pedig az autogramvadászoké a terep, a körítést adó gálaműsorok alatt pedig értékes ajándékokat sorsolnak ki a tombolán részt vevő nézők között.
Az eseménysorozat célja a vízilabda további népszerűsítése Magyarországon. A színhelyek választásánál arra törekedtek a szervezők, hogy azon városokba is eljussanak az athéni hősök, amelyekben a sportágat minden szempontból kielégítő uszodák találhatóak, ám a vízipóló még nem vert mélyen gyökeret bennük. Martin György, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke arról beszélt, hogy a roadshow sok fiatalt nyerhet meg a vízilabdának, ráadásul az MVLSZ is éppen azon van, hogy minél szélesebb, a Budapest-központúságot feloldó utánpótlásbázis bontakozzon ki az országban. Balatonfűzfőn például vízilabdaosztály indult az egyik iskolában, s megvan a remény, hogy hamarosan Szombathelyen, Szentesen és Hódmezővásárhelyen is hasonló képzés kezdődjön.
"Sörhassal, kicsit megöregedve, a fotelben ülve én is szeretném a tévében látni azokat a most még csak hat-tíz éves gyerekeket, akiket a sportág népszerűsítésével nyertünk meg a pólónak - mondta a válogatott képviseletében jelenlévő Kiss Gergely, az olimpiai finálé hőse, az athéni torna legjobb játékosa. - Világbajnoki program vár ránk, hiszen egy héten keresztül naponta játszunk meccset. Bár a legtöbben csak most jöttünk meg a szabadságunkról, jó minőségű játékot szeretnénk nyújtani, hogy nézne ki, ha fáradt, vörösödő fejű olimpiai bajnokokat látnának a vízben az érdeklődők. Biztosan kipróbálunk néhány, az olimpián is bevetett figurát."
A minden bizonnyal nagy tömeget vonzó roadshow utolsó állomása Eger lesz, nem véletlenül. A hevesi megyeszékhelyen rendezik október 9-én a Magyar Kupa elődöntőjét, ezt követi a gála, majd másnap méltán zárja a hétvégét az MK fináléja.

Indesit Vízilabda Roadshow
Október 3.: Szeged. 4.: Szolnok. 5.: Hajdúszoboszló. 6.: Székesfehérvár. 7.: Szombathely. 8.: Pécs. 9.: Eger. A mérkőzések 18 órakor kezdődnek.
Legfrissebb hírek

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
24 perce

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
25 perce

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
43 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
51 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
6 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik