Befektetési jegy ajándékba

Sz. G.Sz. G.
2004.09.28. 22:24
Címkék
"A nyár óta új vezérigazgatója van az ING-nek, aki belecsöppent a jóba, hiszen a legszebb eredményt érték el férfi pólósaink" - kezdte köszöntőjét a vízilabda-szövetség főszponzora, az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója, Bordás György, később hozzátette: "Tizennégy év, vagyis a kezdetek óta vagyok a cégnél, sok jó döntést hoztam már, de az volt az egyik legjobb, hogy szponzorálni kezdtük a vízilabdát."
Olimpiai bajnokainkat köszöntötte kedden az ING, amely az ING Befektetési Alap által kibocsátott befektetési jegyekkel (Bordás szerint közvetve Varga Tamás és Molnár Tamás volt a két ötletgazda) ajándékozta meg az athéni hősöket és természetesen a stábot. Fejenként nettó egymilliós értékben, vagyis a járulékokat és a személyi jövedelemadót átvállalta a cég. "Azért a bevallásotokba majd írjátok be!" - figyelmeztette Bordás György a kilenc bajnokot. Azért csak kilencet, mert Madaras Norbert, Kásás Tamás szeptember 20-án munkába állt olaszországi klubjában, rajtuk kívül Steinmetz Barnabás és Benedek Tibor is igazoltan volt távol. "Mindig jó visszanézni" - mondta Szécsi Zoltán azután a klip után, amely az athéni finálé pillanatait elevenítette fel, kissé megemelve a jelenlévők vérnyomását. "Most is megható" - kommentálta a filmet Steinmetz Ádám. A fogadás végén pedig, ki tudja, hányadszor, akasztották nyakukba az aranyérmet Kiss Gergelyék, hogy aztán a milliomodik fotó kedvéért újra összeálljon a sikercsapat. ---- M ---- A
Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
14 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
14 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
56 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája