Eltiltások - beszédért

2004.10.01. 22:26
Címkék
Sok dolga akadt pénteken a vízilabda-szövetség fegyelmi bizottságának, amely három ügyben is határozatot hozott.
Természetesen mindhárom a Magyar Kupa eseményeihez fűződik, és mindhárom esetben az irodalmi stílusba kevéssé illő beszédért marasztalták el az érintetteket. Ibolya Tamás, az OSC centere és Tóth Imre, a Domino másodedzője még az elmúlt hét végén, az egri csoportmérkőzéseken vétkezett, Petrovics Mátyás pedig a Vasas-UTE negyeddöntő csütörtöki első találkozóján kritizálta a medence partján a játékvezetők egyik ítéletét. Hogy újabb azonosságot említsünk, mindhárman hárommeccses eltiltást kaptak, amelyet le is kell tölteniük.
Az ítélet leginkább az Újpestet érinti, amely szombaton viszszavágót játszik a 11-9-es előnyhöz jutó, az öt gólt szerző Varga Dániel röpítette angyalföldiekkel, mégpedig Petrovics nélkül a kispadon. A szakvezetőt két kollégája, Godova Gábor és Kis József helyettesíti majd.
Petrovics, aki - ahogy önmagát jellemzi - ezer fokkal ég, és alaposan felpörög a meccseken, elfogadta az ítéletet, de inkább a vesztes találkozóról szólt, amely a harmadik negyed végéig 8-8-ra állt.
"Sokkal több volt a mérkőzésben, sajnálom, hogy a végét elrontottuk - így a tréner. - Rosszul összpontosítottunk a hajrában, de úgy általában azt láttam, hogy könnyű gólokat lövettünk a Vasassal, míg mi jobban megküzdöttünk a találatokért. A lövéseink közül is több fölé vagy mellé ment. Figyelembe véve, hogy a kapusok nem voltak a csúcson, azok közül is beakadhatott volna egy vagy kettő. Sajnos, az utolsó másodpercekben fórt hibáztunk, így maradt a kétgólos hátrány. Nem adjuk fel, szombaton nekiugrunk a Vasasnak, és szurkolóink támogatásával megpróbáljuk ledolgozni a hátrányt."
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
6 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
7 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
7 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
7 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
7 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
8 órája