Szabályváltozások előtt

2004.11.12. 22:32
Címkék
Bartolo Consolo, az Európai Úszóliga elnöke a nemzetközi vízilabda-kupák budapesti sorsolásán említette, hogy bizonyos szabályváltoztatásokkal szeretnék minél látványosabbá és versenyképesebbé tenni a pólót. Elmondta, hogy hattagú munkacsoport dolgozik az ügyön, így például ő maga, Haluk Toygarli, a LEN pólószekciójának elnöke, valamint amerikai, ausztrál és görög szakemberek tagjai a teamnek. A tervbe vett új regulákat a nemzetközi szövetséggel, a FINA-val egyeztetve próbálnák ki, így már november végétől áprilisig rendeznének teszttornákat. Most pedig lássuk, mi az, ami módosulhat!A négyméteres megszűnik, helyette öt méterről végeznék el a büntetőt, akárcsak a Világligában. A támadóidő 35-ről 30 másodpercre csökkenne, a kiállított játékos 15 másodperc múlva térhetne vissza a most érvényben lévő 20 helyett. Sarokdobást csak akkor ítélnek a bírók, ha a kapus kezéről ment ki a labda, a blokk után nem következik korner, blokkolni pedig csak egy kézzel szabad. Megszűnik a parton jelzett hétméteres vonal, ahonnan (vagy amögül) egyből kapura lehetett lőni a labdát a szabaddobásokból.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
22 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
30 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
50 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája