Vízben az olimpiai bajnokok

Sz. G.Sz. G.
2004.12.21. 21:34
Címkék
Újra itt van a nagy csapat! Az Athénban győzedelmeskedő férfi vízilabda-válogatott legutóbb az Unicum-kupán szállt vízbe Budapesten, vagyis a fővárosi közönség csaknem öt hónapja nem láthatta testközelből olimpiai bajnokainkat, akik szerdán a Komjádi-uszodában meccselnek a januári vb-selejtezőre készülő szlovák nemzeti csapattal.
A Coop-gála keretében este negyed hétkor kezdődő összecsapást megelőzi a Budapest-Vidék női párharc, amelyen Györe Lajos és Mihók Attila irányítja a két együttest.
Kemény Dénes, a férfiválogatott szövetségi kapitánya érthetően csakis az olimpiai aranyérmesekre számít, hiszen őket ünneplendő szervezték meg a szerdai eseményt.
"Kedden délután már megmérkőztünk a szlovákokkal, és szerda délelőtt is tartok egy tréninget, hogy összegyúrjuk azokat az automatizmusokat, amelyek Athénban jól működtek - mondta Kemény Dénes. - Gálának gála, de komolyan kell venni, hogy jól is játsszon a csapat. Ha sok gólt lövünk, és azok fele mutatós is lesz, már nem panaszkodhatunk. Molnár Tamás játéka dobhártyasérülése miatt kérdéses, de mindenképpen szeretném beírni Papeszt a jegyzőkönyvbe, hogy néhány percre be tudjon szállni. Igazából majd szerdán dől el, hogy számíthatok-e rá, ha nem, az is lehet, hogy gyorsan behívok valakit."

Vári Attila (6) és Varga Tamás vélhetôen a szerdai gálát követôen sem lesz boldogtalan (Fotó: M. Németh Péter)
Vári Attila (6) és Varga Tamás vélhetôen a szerdai gálát követôen sem lesz boldogtalan (Fotó: M. Németh Péter)
Vári Attila (6) és Varga Tamás vélhetôen a szerdai gálát követôen sem lesz boldogtalan (Fotó: M. Németh Péter)
Természetesen megkérdeztük Molnárt is, aki kedden délután még nem fűzött sok reményt ahhoz, hogy fürdőnadrágra vetkőzzön: "Felesleges megkockáztatni, hogy újra begyulladjon a fülem. Már csak tűszúrásnyi a lyuk a dobhártyámon, de amíg nem tisztul ki teljesen, azzal a speciális anyaggal sem lehet bevonni, amely Vári Attilának lehetővé tette a játékot az Eb-n."ű

Jegyek a derbire
Ma 10 óráig még Budapest több mint ötven lottózójában árusítják 1990 forintért a gálára szóló jegyeket, déli 12 órától pedig már a helyszínen, azaz a Komjádi uszoda pénztárában vásárolhatók meg a belépők.

Szavazás

Elégedett férfi pólósaink athéni aranyérmével?

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája