Hogy jönnek el a légiósok?

Sz. G.Sz. G.
2004.12.30. 21:00
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott négynapos, csütörtök délután befejeződő felkészülését beharangozva azt írtuk, hogy a húszas keretből hiányzik Valkay Ágnes és Valkay Erzsébet neve, holott mindketten szerepeltek az olimpián.
Nos, azóta új fejlemé-nyekről is beszámolhatunk. Ágnes már hétfőn találkozott Faragó Tamás szövetségi kapitánnyal, és úgy búcsúztak el egymástól, hogy továbbra is számíthat rá a szakvezető. "Valóban beszéltünk, és tisztáztuk a korábbi nézeteltéréseket. Lehet, hogy a márciusi vébéselejtezőn még nem leszek ott, de a nyáron már mindenképpen munkába állok" - mondta Valkay Ágnes, aki betegsége miatt nem csatlakozott a többiekhez a szigeti sátoros medencében. Nővére, Erzsébet csütörtökön ült le a szakvezetővel, ám ő nem vállalja jövőre a válogatottságot. "A nyártól, miután most diplomáztam, szétnézek a civil életben is. Egy ciklus lezárult, meg aztán Olaszországból nehéz volt vállalnom a szereplést, eljönnöm a férjemtől. De én sem mondom azt, hogy soha, Faragó Tamással abban maradtunk, hogy ha másképpen gondolom, időben hívom."Az év végi felkészülés már a március 9. és 13. között esedékes madridi vb-selejtező jegyében telt, amely egy jelentős problémát is felvet. Olaszországban nem áll le a bajnokság, miután az athéni aranyérmes setterosa eleve részt vehet a júliusi vb-n, így aztán légiósaink együttesei a kvalifikációt megelőző héten két bajnoki mérkőzést játszanának, sőt a selejtező idejére is ki van írva egy forduló. Hogyan tudnak így elszabadulni? Faragó Tamás reméli, hogy a magyar szövetség kérésére az olaszok március elsejétől elengedik légiósainkat, ám rossz esetben az is bekövetkezhet, hogy Drávucz Rita, Pelle Anikó és Stieber Mercedes egyből Madridba kénytelen utazni."Nem szeretnék belefolyni az ügybe, a magyar szövetséget kértem, hogy vegye fel a kapcsolatot a klubommal. Bízom benne, hogy nem lesz gond, igaz, a selejtező alatt mi éppen az egyik riválissal, a Gifa Palermóval meccselünk" - mondta Pelle Anikó, a Catania játékosa. Drávucz Rita, a Fiorentina kiválósága optimista: "Amikor felvetettem a problémát, csapatomnál megígérték, hogy megoldják. Többször volt már példa arra, hogy eltettek meccseket, miért ne lehetne most is."
Legfrissebb hírek

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
6 perce

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
15 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
23 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
48 perce

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
58 perce

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
59 perce

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik