Már csak álom a továbbjutás

2005.01.19. 23:37
Címkék
Ugyan 1-0-ra és az első negyedben még 3-2-re is vezetett a Szeged, sajnos nem tudott szoros eredményt kiharcolni az olaszországi találkozón.
Savona (olasz)-Szeged-Beton VE 11-7
(3-3, 2-0, 3-2, 3-2)

Imperia, 500 néző. V: Levin (izraeli), Nonnekes (holland)
SAVONA: Ferrari - Kásás 2, Sapics 3, Onofrietti 1, Bovo 1, Temellini, Rath 3. Csere: Märcz 1, Jelenics, Van der Meer, Rizzo, Petronilli. Edző: Claudio Mistrangelo
SZEGED: Barát - Lehmann 1, Varga P. 2, Tóth L., Komlósi, Molnár P. 1, Ágner. Csere: Éles 2, Pataki 1, Boros. Edző: Gyöngyösi András
Gól - emberelőnyből: 12/6, ill. 4/2

Juhász György, a magyar csapat szakosztályvezetője szerint a sztárokat (Kásás, Sapics, Jelenics) felvonultató Savona annak köszönheti négygólos sikerét, hogy a játékvezetők "megfújták" a hazai pályát.
A statisztikai mutatók speciel ezt látszanak alátámasztani: amíg a hazaiak javára háromszor több kiállítást fújtak, a Tóth, Pataki kettős mindössze négy emberfórt tudott kibrusztolni a négyszer hét perc alatt. "Egyenrangú ellenfelei voltunk a Savonának!" - jelentette ki határozottan Juhász, akinek szavaival egyetértett Gyöngyösi András, a csongrádiak szakvezetője is. Mindazonáltal sajnos ők is kénytelenek voltak megállapítani: a két hét múlva esedékes viszszavágón nem a továbbjutás kiharcolása lehet az együttes célja (bár a sportban semmi sem lehetetlen, meg lehet, sőt meg is kell próbálni öt góllal legyőzni a riválist), hanem a becsületes győzelem.
Legfrissebb hírek

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
2 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
7 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
22 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
28 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
47 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
56 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája