BVSC, KSI, UTE: két fronton

2005.02.23. 22:18
Címkék
A több mint tíz esztendő elteltével felélesztett vízilabda országos ifjúsági és serdülőkupa előtornáit már az elmúlt hét végén lejátszották, a helyosztók pedig szombaton és vasárnap lesznek. A legjobb négy-négy gárda a Hajós Alfréd-uszodában találkozik egymással.
Az első napon a serdülők, a másodikon az ifjúságiak szállnak majd vízbe. Érdekesség, hogy a két korosztály szupernégyesében nagy az átfedés, hiszen a BVSC, a KSI és az UTE mindkét fronton érdekelt az érmek elosztásánál, mellettük a Szegedi VPS (ifi) és a TEVA-VasasPlaket (serdülő) kísérli meg a serleg elhódítását. Fontos, hogy két egykori kiváló, olimpiai bajnok vízilabdázóról, Lemhényi Dezsőről és Vízvári Györgyről nevezték el a sorozatot, amely nem jöhetett volna létre (azaz továbbra is tetszhalott állapotban várakozna), ha nincs támogató. A sportpromócióval és -marketinggel foglalkozó Zapata Team vállalta, hogy biztos hátteret ad az utánpótlás színre lépésének. "Az UTE szakosztályelnöke, Sági Gábor régi jó barátom, általa kerültem a vízpart közelébe - mondta Dobos Attila igazgató. - Már az Újpest őszi LEN-kupa-tornájának megszervezésében is vállaltunk szerepet, a januári, nagy sikerű Sziget Grand Prix-t pedig teljes egészében a magunkénak vallhatjuk. Az ifjúsági és serdülőkupa támogatása mentális és pénzügyi befektetés is egyben, amely hosszú távon megtérül, de további céljaink is vannak a magyar pólóval - amit kötelező küldetésnek érzünk."
Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
3 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
3 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
3 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik