Varga Zsolt főszerepben

Sz. G.Sz. G.
2005.04.06. 22:54
Címkék
Az olasz férfi vízilabda-bajnokság negyeddöntőjének nyitányán Varga I Zsolt és Madaras Norbert teljesítménye emelkedett ki. Előbbi a Brescia-Cremona derbin idézett elő hatalmas fordulatot a negyedik negyedben, összességében négyszer talált be a házigazda kapujába, és a vendégek 14-11-re nyertek.
Tették ezt úgy, hogy 12 emberelőnyükből csak hármat használtak ki, ráadásul a Brescia 9-7-es vezetéséről kellett felállniuk, és 7-2-es rohammal zárták le a találkozót. Mondani sem kell, a két nyert mérkőzésig tartó párharcban hatalmasat léptek az elődöntőbe jutás felé.Madaras Norbert ugyancsak négy alkalommal mattolta a Chiavari kapusát, és a Pro Recco 14-7-es diadalt aratott. A magyar balkezes kezdte meg a gólok gyártását emberelőnyből, később kétszer akcióból, egyszer az Alessandro Calcaterra által kiharcolt négyméteresből volt eredményes. A Recco két jó szériát fogott ki: előbb 2-1-ről 6-1-re, majd 6-2-ről 9-2-re srófolta az állást, és már nem kellett izgulnia. Még úgy sem, hogy csak három fórral gazdálkodhatott (ebből kettőt értékesített), míg nyolcszor került emberhátrányba.A másik két meccs rövid krónikája: a Florentia 4-3-ra vezetett az első negyed után Nápolyban, végül 20-8-ra kikapott; a Nervi három negyedben is jól tartotta magát Savonában, ám a harmadik felvonás 4-0-s hazai szakaszsikere megpecsételte a sorsát - 12-6-ra szenvedett vereséget.MAGYAROK KÜLFÖLDÖN
OLASZORSZÁG. A1-liga, férfiak. Negyeddöntő, első mérkőzések: Posillipo-Florentia (Hosnyánszky Norbert 3) 20-8, Savona (Märcz Tamás 2, Kásás Tamás 1)-Nervi (Varga Tamás 2) 12-6, Recco (Madaras Norbert 4)-Chiavari (Regős Áron 2) 14-7, Brescia-Cremona (Varga I Zsolt 4) 11-14
Legfrissebb hírek

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
21 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
8 órája