Vízilabda: Hét szűk esztendő után újra Olasz Kupa

2005.04.06. 00:01
Címkék
Noha már 1970-ben kiírták a vízilabda Olasz Kupát, eddig mindössze 13 alkalommal rendezték meg. 1976 után például kilencéves szünet következett, és 1998 óta is mély álomban ringatózott az elvileg második számú eseménysorozat. Nos, hét szűk esztendőt követően az olasz pólószövetség újra felvette a programba, eszerint május 4. és 21. között rendezik meg az első, május 26. és június 15. között a második szakaszt, a négyes döntő pedig június 24-én kezdődik, és 26-ig tart. Felvetődik a kérdés, hogy a már májusban kezdődő világbajnoki felkészülésen miképpen vehet részt Madaras Norbert (Pro Recco) és Kásás Tamás (Savona). Nos, nem kell megijedni, mindketten hazajöhetnek, mint ahogy az olasz válogatott keret tagjainak sem kell a kupaküzdelmekkel bajlódniuk.
Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
9 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
22 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
33 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
39 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
40 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
48 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
53 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája