Polgári pert fontolgat

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.04.19. 22:42
Címkék
A Vasas-Eger bajnoki elődöntő utolsó meccsén történtekért (elsősorban Nyéki Balázs kiállítása miatt) a hevesiek Marjay Zsolt játékvezetőt okolták, a találkozó után pedig az egri klubelnök édesapja belökte a bírót a vízbe. Marjay Zsolt érintettként kívánt reagálni, aminek monológ formájában helyt adunk:
"A játékvezető soha semmilyen módon nem térhet el a szabályoktól, mindegy, hogy a meccs hányadik percében kell döntenie. Nyékié súlyos eset volt, hiszen gólja után derékig kiemelkedve a vízből ordított káromkodva Nagy Viktor arcába, holott nem sokkal előtte, Kis Gábor hasonló vétségét követően jeleztem, hogy a következő alkalommal kiállítás jár érte. Kemény Dénes szövetségi kapitány sem véletlenül hívta fel nyilvánosan a játékosok figyelmét, hogy kerüljék a szövegelést, és a válogatott pólósokkal nem is volt gond. Hogy mérlegelhettem volna? A bírónak nem szabad mérlegelnie, mert akkor nem tud visszatérni a középső útra, és a maga sírját ássa meg. A Vasas higgadtan elfogadta a szerinte rossz ítéleteket, de vannak olyan csapatok, amelyeknek vezetői és játékosai nem tudják elviselni a terhet. Nem mi döntöttük el a meccset, nem ítélkeztünk a szabályokkal ellentétben, amit bizonyít, hogy az Eger óvását elutasították."

Marjay Zsolt egyébként - a bírók védelmében - precedensértékű polgári pert fontolgat vízbe lökője ellen, mert szerinte a klubra kirótt 100 ezer forintos büntetés nincs arányban a tett súlyával.
Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
4 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
6 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
50 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
52 perce

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik