Regős Áron az Újpesté

Sz. G.Sz. G.
2005.04.19. 22:45
Címkék
Az olimpiai bajnok Varga Tamás után újabb neves vízilabdázóval egyezett meg az UTE-VB Leasing vezetősége: az olasz Chiavari centere, a régóta Itáliában légióskodó Regős Áron a lila-fehéreknél folytatja pályafutását a nyártól. S milyen a véletlen, a két új(pesti) pólós egyaránt 30 éves, és holtversenyben, 28 találattal a góllövőlista ötödik helyén végeztek a campionato második szakaszában - amely meccsenkénti kettes átlagnak felel meg.

"Aki ismeri a csapatunkat, tudja, hogy több poszton, így például a szélen kifejezetten jól állunk, ám fizikálisan erősítenünk kell - mondta Petrovics Mátyás, az UTE szakvezetője. - Ennek szellemében szerződtettük korábban Varga Tamást, most pedig Regős Áront. Együttesünkben akadnak igazán remek pólósok, így Kovács Robi vagy Dávid Zoli, de még szükségünk van néhány klaszszisra. Az utánpótlásunk hiába nagyon erős, csak rá támaszkodva nem tudunk előrelépni - egyik nagy ígéretünket, Varga Dénest például elvitte a Vasas. A játékosszerződtetések négyéves, tudatosan felépített folyamat részét képezik, egy esztendőn túl vagyunk már. Célunk, hogy előrébb lépjünk a negyedik-hatodik helyezéseknél, plusz minőséget hozzunk az újpesti vízilabdába."

Petrovics Mátyás hozzátette, hogy még két-három friss igazolást terveznek, és a következő bajnokságban egyértelműen elvárják a csapattól a négy közé jutást.
Újpesten tehát minőségi ugrásra határozták el magukat a vezetők, amelyhez természetesen pénz szükséges. Ennek megteremtésében Sági Gábor szakosztályelnök tesz a legtöbbet, másik letéteményese Szöllősi Tamás.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája