Változik a versenykiírás

Sz. G.Sz. G.
2005.05.05. 21:02
Címkék
A Magyar Vízilabda-szövetség elnökségének csütörtöki ülése Kemény Dénes beszámolójával kezdődött. A férfiválogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy május 11-én kezdődik a felkészülés a Margitszigeten, majd egy héttel később Balatonfűzfőre teszi át székhelyét az együttes, amely akkor még nem lesz teljes.
Ennek oka, hogy Madaras Norbert (Pro Recco) és a Domino-BHSE válogatottjai május 20-án és 21-én az Euroliga nápolyi négyes döntőjében érdekeltek, Kásás Tamás (Savona) pedig az olasz bajnoki fináléban teszi a dolgát, így ők csak május 30-án csatlakoznak a többiekhez.A következő idény versenykiírásáról is kimerítően tárgyaltak a testület tagjai, és két jelentős változás mellett döntöttek, ami a férfi OB I küzdelmeit illeti. Az egyik, hogy a bronzpárharc nem oda-visszavágó jellegű lesz, hanem az egyik fél második győzelméig tart. A másik módosulás, hogy nem rendeznek meccseket az 5-8. és a 9-12. helyért, hanem az alapszakaszban egymás mögött végzők mindjárt megvívnak az ötödik, hetedik, kilencedik, tizenegyedik helyért - ugyancsak az egyik fél második sikeréig. Egy sajnálatos bejelentés is elhangzott: anyagi okok miatt veszélybe kerülhet a nyári korosztályos pólótáborok megtartása, hozzátéve, hogy ez nem érinti a különböző utánpótlás-válogatottakat.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája