Az újpestiek több pólósukat is elengedik

Sz. G.Sz. G.
2005.05.17. 23:10
Címkék
A játékospiac legfürgébb szereplője címet méltán érdemli ki az UTE-VB Leasing, amely május közepére három figyelemre méltó tranzakciót vitt véghez: az olasz Nerviből Varga Tamás, a szintén itáliai Chiavariból Regős Áron, a Ferencvárosból pedig Pelle Balázs érkezik a lilákhoz az új idényre.
Ahogy Petrovics Mátyás vezetőedző fogalmazott, az együttes fizikai megerősítése a cél, amely a robusztus alkatú Varga és Regős elcsábításával teljesült is, sőt - szó szerint - még izmosabb is lehetett volna az UTE kerete. Binder Szabolcs ugyanis lényegében mindenben megegyezett az újpestiekkel, végül mégis eddigi csapatának, a Ferencvárosnak mondott igent. "Varga, Regős és Pelle igazolásával teljesültek a terveim, Binder megszerzése már pluszt jelentett volna - így Petrovics Mátyás. - Sajnálom, hogy a szóbeli egyezségünk ellenére visszakozott. Még két fiatal, tehetséges játékos szerződtetésében gondolkodunk: a KSI-ben játszó Kuncz Tamás és a Szentest erősítő Somogyi Balázs is nagy értéke lehet a csapatunknak, ez esetben kellő arányban keverednének a rutinos és a jövőt jelentő pólósok. Nem tettünk le egy balkezes játékos szerződtetéséről sem, mert bár Deme András adottságai kitűnőek, őt fizikailag fel kell erősíteni. Az új igazolásokból fakad, hogy néhányan távoznak a csapatból. Közéjük tartozik Fábry József, nem hosszabbítunk szerződést Kéri Péterrel, Ferkó Dánielnek ugyan él a szerződése, de megbeszéltük vele, ha talál magának klubot, elengedjük. Jó kis center, de Regős Áron és Máthé Balázs mellett nem jutna neki lehetőség. Kapusunk is négy van, Pelle, Áts Bertalan, Bisztritsányi Dávid és Gárdonyi András - utóbbit szeretném segíteni abban, hogy lehetőséget kapjon valamelyik csapatban."

A bajnokságban csalódást keltő, negyedik helyezett Brendon-ZF-Eger elnöke, Halmos R. Péter megerősítette, hogy nem széled szét a csapat, bírja a szponzorok és a város bizalmát. Változásokról nem tudott beszámolni, egyelőre bizonytalan, kikkel erősítenek a hevesiek, illetve kik azok, akik esetleg távoznak. Utóbbi kategóriában emlegetik az olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán nevét, akit a Fradival (Pelle Balázs helyén) és olasz csapatokkal hoztak össze. Ami biztos, a következő idényben nem ingáznak a játékosok Eger és a Szőnyi út között (hetente két napot Budapesten edzettek), mindenkinek le kell költöznie a hevesi megyeszékhelyre.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
3 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik