Megműtötték Varga Dénest

Sz. G.Sz. G.
2005.05.23. 23:52
Címkék
Varga Dénes, felépülvén november végi térdműtétjéből, csak márciusban kapcsolódhatott be a bajnoki idénybe (sérüléséig átigazolási mizériája miatt nem szerepelhetett hivatalos meccsen), és villámgyorsan formába lendült. A Vasas gólzsákjává nőtte ki magát, a pontvadászat végeztével pedig elkezdte a munkát a felnőttválogatott - egyelőre csonka - keretében.

Ott volt az elmúlt heti, balatonfűzfői edzőtáborban, majd vasárnap - hiszen még csak 18 éves - az ifjúsági pontvadászatban igyekezett segíteni a Vasast az éllovas KSI ellen. Nos, beugrása balul sült el, és hétfőn a kórházban, műtéttel végződött.

"Nagyon kiborított, hogy bár nyerhettünk volna, nem álltunk jól - mesélte Varga. - Az egyik KSI-játékos még okoskodott is, és nem sokkal a lefújás előtt szándékosan megütöttem. Éppen a fogát találta el a jobb kezem, és az így keletkezett seben keresztül, a fogból származó baktérium miatt, hétfőre begyulladt az ízületi tok. Kisebb műtéttel kellett kitisztítani, és még négy napig folyamatosan fertőtleníteni kell. Tíz nap után mehetek újra a medencébe, de akkor is inkább csak a vizet taposni."

A munkát hétfőtől a Margitszigeten folytató válogatott keret létszáma tehát eggyel csökkent.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája