Az oroszokkal is megvívnak

2005.06.20. 23:01
Címkék
Annál jobb hangulatban nem is veselkedhetne neki a ma kezdődő Unicum-kupának a magyar férfi vízilabda-válogatott, mint amilyenben hazaérkezett a spanyolországi Portugaletéből, a Világliga-selejtező első tornájáról. A statisztika - hála Istennek - meglehetős egyoldalúságot mutat, hiszen a Kemény Dénes irányította gárda mindhárom találkozóját megnyerte (23-1 Kína, 22-2 Kanada, 13-12 Spanyolország ellen), így egyedül százszázalékos az A-csoportban.
A tizedszer megrendezendő Unicum-kupán (nem számítottuk a 2001-es esztendőt, amikor a világválogatottal gálázott a magyar csapat) ismétlünk Kína és Kanada ellen, azt persze senki sem garantálja, hogy újra eléri, netán túl is haladja a húszat a különbség. Az újdonságot az Oroszország ellen ma este megvívandó meccs adja, hiszen a szbornajával legutóbb a tavalyi olimpián játszottak a mieink - mint emlékezetes, az elődöntőben nyertünk 7-5-re, Kásás Tamás három gólt szerzett.

Alekszandr Kabanov együttese jelentős átalakuláson ment keresztül, mindent elmond, hogy az athéni gárdából mindössze hatan szerepeltek Portugaletében, és olyan ismert egyéniségek hiányoztak, mint a kapus Makszimov vagy a mezőnyjátékosok közül Sztratan, Jerisov, Gorskov, Garbuzov és Rekecsinszkij. A fele részben megújult válogatott minimális sikereket aratott a Világliga nyitányán (Kanadát például csak 9-7-re győzte le…), és a negyedik, utolsó napon 9-6-ra veszített a házigazda spanyolokkal szemben. Ezt a meccset már nem látták a mieink, akik - szabadnaposok lévén - vasárnap reggel hazautaztak, és hétfőn már edzettek is.

A Portugaletében három meccsen kilenc gólt szerzô Biros Péternek és társainak minden okuk megvan az elégedettségre (Fotó: Meggyesi Bálint)
A Portugaletében három meccsen kilenc gólt szerzô Biros Péternek és társainak minden okuk megvan az elégedettségre (Fotó: Meggyesi Bálint)
A Portugaletében három meccsen kilenc gólt szerzô Biros Péternek és társainak minden okuk megvan az elégedettségre (Fotó: Meggyesi Bálint)
A legegyenletesebb formát - legalábbis a gólok számát illetően - Biros Péter mutatta, a Domino játékosa mindhárom derbin háromszor szaggatta szét a soros rivális hálóját.

Ami érdekes, a három találkozón ugyanazt a párost tette be, illetve hagyta ki Kemény Dénes szövetségi kapitány az együttesből: a kínaiak ellen Vindisch Ferenc és Steinmetz Barnabás maradt ki, a kanadaiak ellen Kiss Csaba és Vári Attila, majd a spanyokkal megvívott összecsapáson újra az előbbi két játékos neve került a jegyzőkönyvbe. Kemény Dénes ígérete szerint itthon, azaz már az Unicum-kupán változtat ezen a logikán, tovább keresvén legjobb, a világbajnokságra elképzelt alakulatát.

Az Unicum-kupa ma délelőtti két meccsét egyébként ingyen tekinthetik meg a nézők, a ma és holnap esti találkozókra 1300 forintért lehet belépőt váltani.

Szavazás

Montreal, 2005, póló-vb: magyar-szerb döntő a férfiaknál. Mit vár?

Az Unicum-kupa programja
Kedd:
Kanada-Oroszország, 10.00
Magyarország-Kína, 11.15
Kanada-Kína, 17.00
Magyarország-Oroszország 18.30
Szerda:
Oroszország-Kína, 17.00
Magyarország-Kanada, 18.30

10. férfi Világliga - selejtező, első tornák
A-csoport. Az állás: 1. Spanyolország 10 pont (41-29, 4 mérk.), 2. Oroszország 10 (37-35, 4), 3. Magyarország 9 (3), 4. Görögország 7 (3), 5. Ausztrália 5 (3), 6. Kanada 4 (4), 7. Kína (3)
A második torna időpontja: június 24-26. (Budapest)
B-csoport. Még nem közölt eredmény: Szerbia-Montenegró- Olaszország 10-6. Az állás: 1. Szerbia-Montenegró 12 pont (4 mérk.), 2. Horvátország 10 (4), 3. Olaszország 6 (30-23, 3), 4. Egyesült Államok 6 (24-27, 3), 5. Románia 6 (32-40, 4), 6. Németország 3 (21-35, 3), 7. Brazília 3 (14-37, 3)
A második torna időpontja: június 24-26. (Stuttgart)

A győzelemért három, a büntetőkkel elért sikerért kettő, a vereségért egy pont jár.
Legfrissebb hírek

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
24 perce

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
49 perce

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
57 perce

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
1 órája

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
1 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
1 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatot tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája