Női vízilabda válogatott: Faragó kijelölte a Világliga-keretet

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.06.24. 22:52
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott tagjai a barcelonai nemzetközi torna megnyerése után egy hét pihenőt kaptak, hogy hétfőtől egy kicsit kilazulva folytassák a munkát. Újdonság, hogy a háromhetes kihagyás után Tóth II Andrea is bekapcsolódott a felkészülésbe, rakoncátlankodó jobb térde immár fájdalom nélkül engedelmeskedik. Teljes gyógyulásról még nincs szó, de a porcképző injekciókúra és a kímélet meghozni látszik gyümölcsét.
"A jövő heti kirisi Világliga-tornán ott leszek, Faragó Tamással úgy beszéltük meg, hogy a mérkőzéseken egy-egy negyedet vállalok" - mondta a Dunaújváros kapusa.

A szövetségi kapitány valóban amolyan tesztnek szánja az oroszországi viadalt, és ha Tóth térde bírja a gyűrődést, bízhatunk benne, hogy a hálóőr részt vehet a montreali vb-n is.

Faragó Tamás egyébként pénteken kihirdette azt a 14 tagú keretet, amely a július 1-3. között esedékes Világliga-selejtezőn bizonyíthat. A barcelonai tornához képest több változás is lesz: Tóth visszatérésével Serfőző Krisztina kimaradt a csapatból, Bujka Barbara - akinek továbbra sem adták ki a németek a játékengedélyét - szintén nem utazik Kirisibe, valamint Györe Anett is itthon marad - utóbbi posztján Tóth I Andreát és Győri Esztert is kipróbálja a szakvezető.

A csapat sűrű hetek elé néz. Kedden elrepül Oroszországba, ahonnan július 4-én érkezik meg, másnap már indul az olaszországi Gubbioba, ahol a Világliga alapszakaszának második viadalát rendezik meg (július 6-10.), majd alig három napot töltenek itthon a játékosok és már irány Montreal, a világbajnokság színhelye, ahol július 17-én már jelenésük van.

Ami eldőlt: Valkay Ágnes, Stieber, Drávucz, Kisteleki, Pelle, Horváth Patrícia, Zantleitner és Benkő Tímea már biztos tagja a világbajnoki együttesnek. A többiek még reménykednek.
Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
7 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik