Kevesebb rutin, több fiatal

2005.07.14. 21:28
Címkék
A férfi vízilabda-bajnokság elitjében látványos játékosmozgást figyelhettünk meg a tavasz végén és júniusban, ám a második helyezett TEVA-VasasPlaket körül nagy csend uralkodott. Az angyalföldieknél akkor élénkült fel átemenetileg az élet, amikor Madaras Norbert és Kásás Tamás igazolása célközelbe került, aztán elhalkult a nesz, miután a két exvasasos mégis Itália mellett tette le a voksát. (A szponzorok egyébként megadták volna a két játékos által kért összeget, ám az olaszok tovább csavartak egyet az ajánlatukon.)
A tájékozottak úgy vélték, és a logika is azt diktálta, hogy nagy névvel már nehéz lesz összeházasítani a piros-kékeket, és lám, így is történt. Az elmúlt idényben várakozás felett teljesítő angyalföldiek kerete kizárólag fiatalokkal bővült. Ôk tömik be a réseket, hiszen Gombos Gábor - és a klub honlapja szerint - Hesz Máté is abbahagyja a játékot, de távozik a második számú center, Keszthelyi Balázs is, aki utolsó éves jogi egyetemistaként nem tudja vállalni azt az edzésmenynyiséget, amely egy ilyen szintű gárdánál megkövetelhető.S hogy kik az újak? Nos, a következő idényben Földi László keze alatt edz két juniorválogatott játékos, az egyaránt a KSI-ből érkező Heinrich Dávid, és Kuncz Tamás, valamint a legutóbb Franciaországban légióskodó, előtte a Szentesben szereplő Zentai Tamás.

"Sokan úgy vélik, hogy a riválisok mind erősödtek, mi pedig gyengültünk - mondja Földi László vezetőedző. - Szerintem rosszul gondolják, mi most is erősek vagyunk, legfeljebb annyi igaz, hogy Gombos és Hesz nélkül vesztettünk a rutinunkból. A fiatalok viszont sokat fejlődhetnek, már a nyáron is, de az is jól jön nekik, hogy vetélytársaink megacélosodtak - így gyorsabban tudnak fejlődni. Optimista vagyok, megint bejuthatunk a négy közé, még ha nem is sikerül esetleg a fináléba kerülnünk. Én reménykedem." Csak emlékeztetőül: a Vasas tavaly októberben megnyerte a Magyar Kupát, tavaszszal bejutott az Euroliga negyeddöntőjébe, a bajnokságban pedig ezüstérmet akasztottak a játékosok nyakába.
Legfrissebb hírek

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2 perce

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
14 perce

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
39 perce

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
40 perce

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
54 perce

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
1 órája

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
1 órája

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
1 órája