Óvatosságból nagy verés

2005.07.19. 22:57
Címkék
Noha messzemenő következtetést nem kell levonni belőle, a magyar férfiválogatott gyorsan gatyán ragadta a románokat a hétfői bemutatkozásán.
A 14-4-es siker azt tükrözi, hogy a meccsen nem sokáig bíbelődtünk a vb-re hangoló- dással. A két évvel ezelőtti, barcelonai világbajnokságon találkoztunk egymással legutóbb, és az akkori 9-5-höz képest lenyűgöző a mostani különbség, azon belül is Madaras Norbert kápráztatta el a publikumot az öt kísérletéből elért öt (többnyire bődületes) találattal.

Kemény Dénes: Nagy gyôzelem
Kemény Dénes: Nagy gyôzelem
Kemény Dénes: Nagy gyôzelem
"A nagy győzelem ellenére állítom, jól gondoltam, hogy előzetesen óvatosan nyilatkoztam a mérkőzésről - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány. - Más kérdés, hogy játékosaim megértették, percről percre kell játszani a pólót, nem szabad úgy odamenni a meccsre, hogy akkor most jó sokkal nyerünk. Ha ez megvalósul, gyengébb csapat ellen nagy győzelmet arathatunk, és ha nem is enynyivel, de az erősebbeket is megverjük."

Fodor Rajmund sem értékelt úgy, hogy nem kellett volna annyira vigyázni a románokkal: "Az első negyed mutatta, hogy nem árt az óvatosság, aztán a másodiktól kezdve már könnyebben ment, a szünet után pedig mintha meg is bénultak volna a románok. A védekezésünk jó volt, a helyzeteket jó százalékban értékesítettük, ezen belül fórban is hatékonyan pólóztunk. A negyedik negyedben ugyan lőttek hármat, de a bírók mintha megsegítették volna őket."

Ma Kanada következik, ám az este 7 órai kezdés magyar idő szerint csütörtökre csúszik. Ami biztos, csak a gólkülönbség kérdéses, hiszen hússzal vertük meg a juharleveleseket a Világligában (az Unicum-kupán már kevesebbel), de a 2003-as vb-n is 13-3-mal intéztük el őket. A múltban kutakodva találunk egy montreali randevút is: az 1976-os olimpián (ki ne tudná, hogy aranyérmet szereztünk) 4-2-re nyertünk Kanada ellen.

Férfiak
Az 1. fordulóból még nem közölt eredmények
C-csoport: Kanada-Horvátország 4-19 (0-5, 0-6, 3-6, 1-2).
D-csoport: Görögország-Kína 11-4 (2-1, 3-1, 2-1, 4-1), Németország-Ausztrália 9-8 (3-1, 1-1, 3-3, 2-3)
Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
9 perce

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
33 perce

Kezdődjék az egyéves élményutazás

Kajak-kenu
41 perce

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
1 órája

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
1 órája

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
8 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
8 órája