Vízilabda: az OSC elment Kaposvárra

2005.08.03. 17:58
Címkék
A férfi élvonalbeli vízilabda-bajnokságban szereplő nagy múltú, kétszeres BEK-győztes, hétszeres bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes, a legutóbbi bajnokságban tizedik helyen végző OSC Budapestről Kaposvárra költözött.

A PVSK feljutásával így egyszeriben két dunántúli csapat képviseli majd az eddig leginkább sportági fehér foltnak számító országrészt az élvonalban.

A fővárosi orvosegyetem és a Kaposvári Egyetem együttműködési megállapodásának köszönhetően megszületett OSC-Kaposvár együttesének célja a 7-8. hely megszerzése lesz az elkövetkezendő idényben. Hazai találkozóit nagyobb részben Kaposváron rendezik, a megállapodás egyelőre egy évre köttetett és jövőre az illetékesek a tapasztalatokat leszűrve újra tárgyalják az esetleges közös folytatást.

A tervek szerint a tehetséges helyi fiatalok, akik a hosszú szünet után hat éve poraiból feltámadó, jelenleg OB I/B-s kaposvári együttesben játszanak, lehetőséget kapnak, hogy az élvonalban is bizonyítsanak. A csapat két éve szerepel a másodosztályban és változatlanul részt vesz a bajnoki küzdelmekben.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
1 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
1 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
1 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
1 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
2 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
2 órája