Az alföldiek visszavágtak a világbajnoki döntőért

Sz. G.Sz. G.
2005.09.17. 22:58
Címkék
A dániai Odensében rendezték meg a masters vízilabda Európa-bajnokságot, amelyen a Szenior Szentes együttese diadalmaskodott az 50 év felettiek mezőnyében. Az alapszakaszban a második helyen végzett, majd a fináléban 3-1-re legyőzte a Düsseldorfot, amelylyel korábban 3-3-as döntetlent játszott.
Érdekesség, hogy éppen a németek verték meg az alföldieket hosszabbításban a tavalyi San Marinó-i világbajnokságon, így aztán járt a kölcsönkenyér. A Kurca-partiak egyébként első fecskeként vettek részt világbajnokságon a kiöregedett (?) pólósokból álló magyar csapatok közül, ez még 1992-ben történt Indianapolisban. Összesen hat vb-szereplésükön (a 2000. évit kihagyták) három elsőség és két második hely fűződik a nevükhöz, de kontinensviadalon (igaz, a dániai csak a harmadik ilyen torna volt) sohasem akasztottak aranyérmet a nyakukba. Rajtuk kívül két másik magyar gárda is szerencsét próbált, így a Szenior Zugló 2000 is, amely a tavaly júniusi vb-n a legjobbnak bizonyult. Ezúttal is százszázalékos produkcióval fejezte be az alapszakaszt a 45 éven felüliek társaságában, ám az általa korábban még 6-5-re legyőzött WPC Moszkva 9-7-re visszavágott a fináléban. A Vidám Vízilovak a 40. esztendejüket elhagyók között az alapszakasz-második jogán szerepelt a döntőben, és 8-7-re kikapott a Kijevtől. A győztes szentesiek névsora: Dongó László, Halász Mihály, Kácsor László, Kádár József, Lukács László, Pengő László, Pintér Ferenc, Szikszai Ádám, Tari László, Tóth Kálmán, Varga Árpád, Varga József, Vezsenyi Péter, Zámbó Lajos.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája