Vízilabda Eb: teljes a Szilágyi-csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.28. 21:01
Címkék
Az olaszokkal vívott két egri felkészülési mérkőzés (8-7-es győzelem, majd 7-6-os vereség) után véglegesítette a szeptemberi vízilabda Európa-bajnokságon szereplő 15 fős együttesét Szilágyi Péter (képünkön) női szövetségi kapitány.
A szakvezető az eddig 13 névből álló listáját hétfő este a bő két héttel ezelőtti kínai Világkupán ötödikként végzett együttesben is helyet kapott Brávik Fruzsinával és az öt éve kontinensgyőztes, ám a 2004-es athéni olimpia után a válogatottból kikerült Györe Anettel egészítette ki. Györe mellett a "tizenötök" közül a 2001-ben Budapesten Európa-bajnok, tavaly, Montrealban világbajnok Tóth I Andrea hiányzott még az augusztusi tiencsini Vk-ról.

A gárda, amely a legutóbbi, 2003-as szlovéniai Európa-bajnokságon a döntőt éppen az itáliaiakkal szemben elveszítve lett második, csütörtökön kel útra Belgrádba, a szeptember 1. és 10. között zajló 2006-os földrészközi csúcseseményre a következő összetételben:

Kapusok: Horváth Patrícia, Tóth II Andrea
Mezőnyjátékosok: Benkő Tímea, Brávik Fruzsina, Bujka Barbara, Drávucz Rita, Györe Anett, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Tóth I Andrea, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina


Az NSO ajánlja:

A magyar női válogatott első csoportmérkőzését az Eb-n a hollandokkal játssza szombaton, majd a spanyolok következnek vasárnap, s a házigazda szerbek hétfőn.
Legfrissebb hírek

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
6 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
24 perce

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
30 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
42 perce

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
1 órája

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
1 órája

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik