Vízilabda: Szlovákia legyőzése után már a négy között a magyarok

2007.09.12. 23:52
A máltai férfi ifjúsági vízilabda Európa-bajnokságon a negyeddöntőben is győzött a magyar válogatott, a mieink ezúttal Szlovákia ellen nyertek (21–9), az elődöntőben Görögország ellen játszanak.
A csoportmérkőzések hibátlan teljesítménye után az egyenes kiesés szakaszban sem botlott eddig Magyarország, az eddigi legnagyobb különbségű győzelmet aratva, 21–9-re verte meg Szlovákiát.A mieink már az első negyedben eldöntötték a továbbjutás sorsát, a hat gólig jutó Szőke Szabolcs, illetve az öt találatot jegyző Kovács Gábor vezérletével nyolc perc után hat nullára vezettek, a szünetig pedig további három góllal növelték előnyüket.Persze a második félidőt is le kellett játszani, a harmadik negyedet döntetlenre mentették a szlovákok, ám a záró nyolc perc ismét a magyaroké volt, akik a csütörtöki elődöntőben Görögországgal mérkőznek.FÉRFI IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, MÁLTA
Negyeddöntő
Negyeddöntő

MAGYARORSZÁG–Szlovákia 21–9 (6–0, 5–2, 5–5, 5–2)
A magyarok gólszerzői: Szőke 6, Kovács G. 5, Bátori 3, Erdélyi 2, Horváth D., Török, Vrezgó, Szilvasán, Takács
További eredmények
  • Szerbia–Hollandia 19–4
  • Görögország–Montenegró 7–4
  • Horvátország–Olaszország 10–7
Az elődöntő párosítása:
  • Magyarország–Görögország
  • Szerbia–Horvátország
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
4 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
8 órája

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
10 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35